the two F words:

máj 11.Puritán 3

Fájdalom és Félelem

dühös vagyok és szomorú.
állandóan azon kapom magam, amikor kapcsolatba pottyanok, hogy elkezdek fájni. nem való nekem ez a szar. túl mimóza vagyok ehhez a foshoz.

ha beengedek valakit, az a baj, mert fájdalmat okoz, ha meg nem engedem be, akkor az a baj, mert üres és fölösleges az egész. ha ő beenged, az is baj, mer elég bajom van, nem vagyok kíváncsi az övére is, ha nem enged be, akkor meg az a baj, mert akkor nem tudok bízni benne, ha nem tudom, ki is valójában. s persze, hogy mindig megbántódom. mindenki átbasz, kihasznál, hazudik, megcsal, vagy csak simán nem úgy bánik velem, ahogy szükségem van rá.

szabad akarok lenni. de ugyanakkor azt szeretném, hogy valaki nagyon szeressen, értékeljen és vigyázzon rám. szégyenlem megmutatni a sebeimet, de egy kicsit azért elvárom, hogy vakon is pontosan tudja, hogy hol vannak, csak azért, hogy ne nyúljon hozzájuk túl durván.

akarok szeretni, de nem tudom, hogy a f*szba kell úgy szeretni, hogy az mindkettőnknek jó legyen. mert ha azt adom, amire neki van szüksége, akkor kimerülök, kiürülök, elfáradok, s egy idő után fáj, ha valóban boldog, de elfelejt engem azzá tenni. nem akarok már senkit boldoggá tenni. menjenek mind a jó büdös francba, hisz magamat sem tudom szeretni, akkor hogy szeressek mást? ha azt adom neki, ami csak úgy jönne automatikusan, akkor az nem elég jó, irritálja, nem az kell neki, nem elég jó, nem elég. nem elég.

ha nem azt kapom, amire szükségem van, akkor nyilván inkompatibilitásnak nevezem és szakítok. ha kapok valamit abból, ami nekem kell, akkor gyanakvó leszek. attól rettegek, hogy túl jó, hogy igaz legyen és elindulnak az önszabotáló mechanizmusok. elkezdek faszul viselkedni, mert beszarok. ahhoz, hogy tudja, hogy mire van szükségem, ismernie meg éreznie kell engem, és felháborít, hogy ennyire bemászott a fejembe s szívebe anélkül, hogy észrevettem volna, vagy engedélyt adtam volna (vagy adtam és nem emlékszem, mert folyton iszom?). vannak dolgok, amikről én sem akarok tudni, nem hogy más lássa. a lelki lomokat nem azért zárom el, hogy valaki kajtasson közöttük.

amikor rajtakapom, hogy a titkaim s fájdalmaim sötét szobájában matat, kib*szom a g*cibe, hogy tanulja meg, ne mászkáljon csak úgy a lelkemben.

aztán ha utána van elég bátorságom, hogy gondolkodjak és érezzek, és ne zsibbasszam le magam teljesen, csak azért, hogy ne érezzek fájdalmat és bűntudatot, akkor majd rájövök, hogy mekkora istentelen nagy marha vagyok, hogy végre valaki szeretett. tisztán és igazán. én meg szitkokat szórtam rá. mindenért őt hibáztattam. addig lökdöstem, amíg a földre esett. aztán addig rúgtam, amíg bele nem fáradtam. még le is köptem. és otthagytam vérben. s csak azután jövök rá, mit tettem.

fogom ezt a borzasztó emléket, és behányom a többi fájdalmas, sötét elbaszás közé a sötét szobába, kulcsra zárom, és ha legközelebb valakit rajtakapok ott kajtatni, kezdem elölről, mert nem tudom, hogyan kell vagy lehet másképp.

 

ezek az ő gondolatai s érzelmei. akár a tiédek vagy az enyémek is lehetnének. az enyémek mindenképp voltak. valamikor. de igyekeztem elengedni őket. néha még előbukkan az érzés emléke, a múlt félelmeinek meg fájdalmainak árnyéka. ezért értem, mit érez. annyi félelem-generálta agresszió van benne… és azt olyankor lehet a legjobban látni, amikor szeret. mert azt is nagyon tud. ugyanúgy: sötéten, csendben, mélyen.

a gyűlöletre való képesség mértékével egyenesen arányos az öröm. K. Gibran ezt úgy fogalmazta, hogy a fájdalom kivájja benned az űrt, amiben a boldogságnak akad majd hely. minél nagyobbat váj beléd, annál többre leszel képes, annál nagyobb a tartály. hagyni kell a fájdalmat vájni néha, de tudni kell azt is, mikor töltsd fel szeretettel és engedd meg magadnak, hogy boldog legyél. mert amíg csak űr van benned, addig másokban is azt akarsz kreálni. magyarán: amíg magadat nem szereted, mást se leszel képes. közhelyes, de lássuk be, igaz.

Oszd meg:

3 hozzászólás

  1. lajos

    Ha tudod az okat a “boldogtalansagodnak” (amíg magadat nem szereted, mást se leszel képes), akkor miert nehez valtoztatni!? Neked sem lehet nehezebb mint masnak. Az elmult 2 evben tudatosan odafigyelek, lepesrol lepesre epitem magam, a kicsi dolgoktol a nagy celok fele. Most erzem a legjobban magam a “tudatos” eletem soran. Egy olyan tudatos/eros/hatarozott szemely mint te (nem ismerlek, a blog alapjan gondolom), hogy nem kepes kontrollalni a sajat eletet? Nem eszosztasbol irtam. Sok sikert az elethez. 😉

Szólj hozzá!