szexuális devianciák I.(parafíliák) – PEDOFÍLIA

2012 feb 10.Puritán 11

kedves olvasó,

bár azt hinnéd, hogy számodra tárgytalan a téma,
hiszen ritkának hiszed, mert veled nem történt meg,
vagy nem ismersz olyat, akivel igen; de hidd el,
többen járkálnak a világban/akár a környezetedben, akiket
gyerekkorukban molesztáltak, bántalmaztak, mint hinnéd.

valószínűleg azért nincs “szem előtt” a téma, mert sem az elkövetők
(akik egyébként kb. 80 százalékban családtagok szoktak lenni),
sem az áldozatok nem beszélnek róla – ami érthető.

saját tapasztalatból, és pár hozzám közeli “áldozat” (rühellem ezt a szót)
itt-ott elejtett emléktöredékeiből vagy elbeszéléséből tudom, hogy
napjainkban a pedofília a világ egyik legszomorúbb és legszörnyűbb betegsége,
s annak szenvedő alanyává válni olyan traumákat okoz, amik ritkán kezelhetők,
emészthetők, ezzel oldhatatlan bogokat képezve a személyiségben,
amik előbb-utóbb valamilyen formán megbosszúlják magukat.

köszönöm a megértésed, türelmed és empátiádat,
ha azok közé tartozol, akiket nem érint a téma,
s mégis elolvasod.
______________________________________

és akkor íme a “számok”:
– az elkövető ötből négy esetben családtag
– tévhit, hogy a katolikus papok közt akad a legtöbb (pusztán attól tűnik soknak,
hogy ezeket az eseteket érthető okokból felháborítóbbnak tartja a közvélemény,
ezért felfújja, aztán elkezd általánosítani). a statisztikák szerint a pedofiloknak
pusztán 0,3 százaléka pap.
– szinte minden esetben férfi az elkövető, de az adatok azt mutatják, hogy
gyakori a homoszexuális pedofilok száma, illetve a homoszexuális férfiak között
háromszor nagyobb a hajlam erre. természetesen a melegek felháborodnak,
ha egy lapon említik őket a molesztálókkal (azok, akiknek nincs köze hozzá, jogosan!)
viszon tagadhatatlan, hogy itt-ott összefutnak a szálak.
például a Vereniging MARTIJN holland szervezetet, amely legalizáltatni szeretné 
a felnőtt-gyerek szexuális kapcsolatot (!!!), a Nemzetközi Leszbikus és Meleg szövetség zárta ki 94-ben.
ha jól emlékszem, pár éve még ők (MARTIJN) voltak azok, akik kardoskodtak azért,
hogy a holland törvénykezés csökkentse a beleegyezési korhatárt (ami az európai országok nagyrészében
14 és 18 év között van – Romániában – legutóbbi információim szerint – 16),
vagyis büntetlenül lehessen pl. egy 13 éves gyerekkel közösülni.
(a serdülőkorúakhoz való vonzódás az efebofília, de a törvénykezés a pedofíliával egybemossa,
amennyiben a beleegyezési korhatár alatti korú gyerekről/serdülőről van szó)
– a pedofília valamelyest “kezelhető”, ám kimutatták, hogy azok a férfiak,
akik kisfiúkat molesztáltak, kétszer nagyobb eséllyel esnek vissza, 
mint azok, akik kislányokat.
– a pedofilok nagyrészét gyermekként bántalmazták/molesztálták,
ezért gyakran a bosszú is hozzájárul ezen kórkép kialakulásához.
– továbbá nagyobb eséllyel válnak felnőttkorukra pedofillá azok a gyerekek/serdülők,
akik viselkedési zavarokkal küzdenek, főképp a lopás, verekedés, gyújtogatás (!),
ötéves kor utáni gyakori ágybavizelés illetve állatkínzás azok, amik a leggyakoribbak.
az utóbbi három feltűnően sok (már) pedofil gyerekkorára jellemző.
– legtöbbjük esetében árnyékos, manipulatív jellemet takar az amúgy becsületesnek,
sőt, etikusnak, vallásosnak vélt/mások által annak látott életmódjuk.
– amennyiben házasságban élnek, gyakoribbak a szexuális zavarok.
_____________
– az áldozatok lelki sérülései legtöbbször az egészséges intim kapcsolat kialakításának
nehézségeiben vagy egyenesen lehetetlenségében mutatkoznak meg.
elmosódik a gyönyör és fájdalom határa, ezért néha az örömérzet bűntudatot ébreszt,
de az sem kizárt, hogy a lelki fájdalom fizikai gyönyörrel párosul.
gyakran kerülnek ki a molesztálás áldozatai közül mazochisták, frigidek, aszexuálisok,
szadisták (akikben a bosszúvágy forr), vagy lányok esetében leszbikusok,
akiket ha férfi bántalmazott, már nem képesek megbízni a férfiakban,
ezért a nők szerelme számukra kevésbé hat “veszélyes”-nek.
fiúk esetében autoritás-problémákat okoz, amik gyakran a nők tárgyiasításához
vezetnek, mert képtelenek sértett férfiúi büszkeségüket feltárni.
egy felnőtt férfi nehezen vallaná be, hogy valamikor volt sebezhető és védtelen,
ezért inkább eljáttsza a kőkemény, szívtelen pasit, holott ennek a hátterében
a fájdalom, szégyen, frusztráció és a bizalomra, intimitásra való képtelenség húzódik meg.

Oszd meg:

11 hozzászólás

  1. Viola

    hhhh… hirtelen azt sem tudom, mit írjak. tudtam minderrol persze, hogy tudtam, de mélységesen felkavar, ahányszor felmerul. Én a szerencsések kozé tartozom, de attol még karoba tudnám húzni az osszes gerinctelen mocskot, aki erre képes :(((((((

  2. kasszia

    Bár nehéz meghúzni a vonalat a bizalmas szülői gesztus és a nemi tartalmú, annak megélt gesztus között, talán nem árt szót ejteni arról, hogy mit is értünk pedofília alatt. A gyerek mosdatása (együtt fürdés) bizonyos koron túl például vagy csak egyszerűen ha nemi jellegű dolgait a gyerekkel beszéli meg a szülő. Pedofília-e, ha nemcsak behatolás nem történik, hanem semmilyen kielégítés?
    Egyetemen tanultam, hogy a mezőségen hagyománya van annak, hogy ha az anya kiesik, akkor a legidősebb lány veszi át a szerepét – az összeset. Gyerekként magától értetődő volt, hogy az apámmal aludtam, amikor meglátogatott (egy gyereknek minden az). Tehát az is, hogy ő férfiként viselkedik, foglalkozik a farkával, hogy ebbe engem is belevon stb. Nem akart rosszat, tudta, hogy törvényellenes kiskorúba belehatolni, és nem is tette. Az ilyesmihez a gyerek is hozzáad; ha már szituban van, akar is az lenni, aminek kezelik – nőnek, felnőttnek. A felnőttből is kiprovokálódik részben a dolog. Az egésznek az első piros folttal vetettem véget, felnőttségem tudata jó fogódzó volt, de ha sikerült is megoldanom, hogy ne aludjunk egy ágyban, az egy szoba maradt, és az önkielégítést végig kellett hallgatnom minden éjjel, ami nagyon kínos volt. Azóta nyilván számos olyan tapasztalatom volt, amely ezt fölülírta, a magánéletemnek viszont nem tett jót, hogy soha nem veszthettem el az ártatlanságomat: nem volt mit. Ennek a biológiai szüzességhez kevés köze van. Ártatlanságon azt értem, hogy az ember kíváncsi a férfira, hogy milyen, hogy mit tesz, hogy mije van stb. Én sosem tudtam kíváncsi lenni, remegni, hogy jaj, vajon milyen lesz. (Azt hiszem egyértelmű, hogy itt az apa korán elvált férfit jelent.)
    Szóval a kérdés: pedofília áldozata vagyok-e? Nem erőszakoltak meg, nem kényszerítettek kimondottan semmire. Egyszerűen csak részt kellett vennem egy olyan intimitásban, amely egyre inkább taszított, amelyről egyre inkább úgy éreztem, hogy nem tartozik rám. Erőszak-e az, ha csak végig kell hallgatni (hogy a buszon a néninek kivillant nyam-nyam a bugyija, vagy nem is volt rajta – esetleg magát az önkielégítést)?

  3. P.Sz.

    hozzászólás, vagy bejegyzés? nem mindegy. 🙂

    szerintem hozzászólásra értetted. igen. eltűnt. véletlenül kétszer ment ki ugyanaz, s az egyiket törültem. mi vagy te, blogrendőrség? :)))

    moderálom a kommenteket, ez nem titok. attól, hogy korhatáros a blog, nem jelenti azt, hogy minden obszcén hozzászólást kiengedek, ezért ki kell moderálnom ezt-azt, mert sajnos van pár (szerencsére nem sok) olyan olvasó, aki nem bírja felfogni, hogy ha még én is kicsillagozva írok le bizonyos szavakat, az valószínűleg azt jelenti, hogy attól, hogy szexről van szó, nem biztos, hogy a vulgaritás is belefér.

    vágod, névtelen? 🙂

  4. P.Sz.

    :::kasszia:::

    ezt írta nekem privátban egy olvasó; remélem, nem veszi zokon, ha kiteszem ide egy részletét:

    “az utolso bejegyzesedhez szuletett egy komment (kasszia-tol), amire nincs mit irni, barmennyire is szeretne barki barmi okosat mondani. eloszor volt, hogy P.SZ. blogja eros (negativ) erzest valtott ki belolem”

    ez egy vélemény.
    az enyém meg az, hogy:
    tökéletesen értelek. valami hasonlóban volt részem. én is évek óta gondolkodom rajta, hogy az molesztálás-e, hogy nem rám irányult, viszont nem voltak tekintettel rám, holott csak egy picit kellett volna gondolkodni ahhoz, hogy megértsék, hogy a gyereket óvni kell attól, hogy olyan dolgoknak legyen tanúja, ami az élete hátrelévő részében rányomja a bélyegét a szexualitására, vagy egyáltalán a szexualitásról kialakuló(félben lévő) képére.

    arra a következtetésre jutottam, hogy a következményeket számításba véve igenis súlyos, és büntetetndő (kéne legyen), ahogy a molesztálás is, csak valamilyen más néven.

    fejlettebb társadalmakban (egyszerű példa: A.E.Á.) ha ilyesmire fény derül (amit pl. Te leírtál, vagy akár, ami velem történt), úgy viszi el a csemetetét a gyermekvédelem, mint a huzat; csakhogy persze nem nagyon van aki jelentse, mert egy 5 éves gyerek biztosan nem fogja. pont ez a védtelenség az, ami miatt súlyos, de ami miatt nem is derül ki időben. dühítő egy paradoxon…

  5. kasszia

    Fejlettebb társadalom… És mit old meg vele? Nincs az a törvénykezés, ami az emberi hülyeséget felszámolja, talán nem is kell (árnyék nélkül nincsen fény, mint a Mester és Margaritában olvasható). Mert itt arról van szó. Hogy valaki nem érzékeli, meddig mehet el a bizalmaskodásban. És nem a lányának, hanem az orvosának kell elmondania, ha prosztata-gondjai vannak. A másik, amit szintén nem lehet törvénnyel szabályozni, az egyszerűen a személyiségek inkompatibilitása, ami még a legszorosabb vérségi kapcsolatokban is fennállhat. Mert lehet, hogy ez az egész nálam negatív hatást vált(ott) ki, de mást talán a boldog cinkosság irányába térített volna. Egyszerűbb példa: a felnőttek isznak, nem itatják a gyereket is, de hagyják, hogy megnyalja. Én is minden nyáron boldogan leettem a sör habját. Aztán egyszer rájöttem, hogy (nekem!) keserű. Azóta a szagát is kerülöm. Ha másról van szó, akkor viszont ínyenc sörfogyasztóvá fejlődik. Ez a molesztálási kérdés is ilyen.
    Továbbá a gyermek elvitele: van valaki, aki nemcsak vállalja a gyerek felnevélését, hanem kiegyensúlyozott, okos családi környezetet is biztosít számára, szereti, az életét is többször megmentette vagy legalábbis aggódott érte – szakítsuk el tőle a gyereket és adjuk idegeneknek, csak azért, mert ő veti meg az ágyat, és intézi, hogy ki feküdjön bele? És van egy férfi, aki idejekorán elvesztette élete szerelmét, de maradt egy gyerek, a legerősebb érzelmei hozzá kötik, tehát a legnagyobb bizalommal is hozzá fordul, szereti, vigyáz is rá legjobb tudása szerint: hogy ez nem elég? Hát igen, az élet forgatókönyvét nem mi írjuk, a játszmában nem mi keverjük a paklit.

  6. Dénes Andris/Andrew

    Igen, Viola, gerinctelen mocskok es karoba kene huzni oket.. nem is annyira azert, hogy fajjon nekik (DE azert is!), hanem inkabb azert, hogy legyen par nap gondolkozasi idejuk, ami alatt at tudjak ertekelni azt, amit tettek, annak kovetkezmenyeit es foleg azert, hogy ijeszto peldak legyenek az esetleges kovetoik szamara.
    Sajnos ilyen devians es perverz tarsadalmat alakitott ki a prud keresztenyseg, melyet tetez az emberek ignoranciaja. Nincs szexualis kulturank, sem alapveto emberismereti. Nem tudjuk, hogy mely korban mi okoz eletreszolo sebeket.
    En azon szerencsesek koze tartozom, akiknek edesanyjuk kezebe adott egy-ket konyvet a megfelelo pillanatokban, mert tudta mit es mikor kell kezembe adni es, mert tudta, hogy valaki altal tudomast kell szereznem bizonyos alapveto dolgokrol.
    Sajnos az europaiak 99 szazaleka ilyen szempontbol gatlasos es tudatlan. Amit elete soran megtanul a nemi eletrol, azt is szegyelli megosztani utodaival.
    Ezert van szukseg az olyan szemelyekre, mint PSz. PSz.-nek sok bejegyzese (mint ez is) igazi szexualis neveles. Ezert nagy tiszteletet erdemel!

  7. Anonymous

    Olvasva a bejegyzeseket,az ugrott be,hogy sokszor ugyanilyen hatast valt ki,ha gyerekkel azonos vagy ellentetes nemu szulo rendszeresen fizikailag(es/vagy erzelmileg)bantalmazza a gyereket.

    Lehet errol si erdemes lenne irni egy bejegyzest.

    Ket peldat is tudok ilyen esetre.

    Ahol kisfiukent valakit az apja terrorizalt,felnoven egyszeruen nem eli meg a szexualitasat.Elutasitja azt,kulonbozo kifogasokkal(majd a hazassag utan!(nem vallasos)-de 30 eves es nem valoszinu,hogy erzelmileg es fizikailag olyan kozel kerul majd egy nohoz,hogy abbol hazassag legyen).

    Masik esetben pedig ahol az anya verte brutalisan a fiu gyereket,felnotte valva van aki melegnek vallja magat,van aki heteroszexualisnak,de tudja,hogy fel a noktol,nem bizik bennuk.

    Lehet,minden bantas (nem csak a szexualis)ide vezet.

  8. Viola

    Hát én valahogy abban látok csak megoldást, hogy Mi máshogy csináljuk, érzékenyen és odafigyeléssel. Sajnos az egyéni sorsokon sokat nem tudunk változtatni, mert egyrészt damage is done, másrészt meg nagyon nehéz a “nem az én dolgom” és a “de valaki már csak kéne tegyen valamit” határán egyensúlyozni.

    A kereszténységgel kapcsolatban egyetértek – ennyire képmutatoan letagadni az emberi élet egyik legfontosabb aspektusát csakis szornyeket szulhet, mint ahogy a túlfrusztrált egyházi berkek is mutatják.

    Nekem a nagymamám segített rengeteget, neki el lehetett mondani az elso esetet, anélkul, hogy ítélkezett volna és szépen elmondta, hogy mit kell tudni, amit o a saját nagymamájátol hallott viszont ugyanúgy ma is érvényes, a kolcsonos tiszteletrol, hogy mindegy, hogy az az én bugyimban tortenik, ahhoz senkinek semmi koze, és teljesen rendben van, amíg nem ártok vele senkinek (sem testileg, sem lelkileg).

    Azok a szulok, akik képesek meggyozni magukat arrol, hogy “á, a gyerek biztosan alszik, kulonben se tudja, mi torténik”, ezek a szulok tévednek, a gyerek igenis ébren van, és feszulten figyel, és higgyuk el, semmi meghitt nincs az egészben.

  9. Anonymous

    Violával egyetértek abban, hogy gerinctelen mocsok mindenki, aki kiskorúval kikezd, mindegy az, hogy milyen formában. Engem 11 éven át molesztált az anyám élettársa, nemcsak fizikailag, hanem szóban is, és hogy ez mennyire megalázó tud lenni, azt csak az tudja, akinek volt ilyesmiben része. Néhányszor csak a szerencsés véletlen mentett meg a nemi erőszaktól. Az illető, meg kell adni, ügyesen csinálta, pár szavas megjegyzéseivel nemcsak azt erősítette meg bennem, hogy megérdemlem azt, ami velem történik, hanem azt is, hogy nem is érdemlek egyebet. Egy alkalommal csaknem öngyilkos lettem, annyira utáltam magam, illetve azt, ami velem történt. Anyám soha nem jött rá, hogy mi folyik a háta mögött, én pedig túlságosan szégyelltem a dolgot semhogy előálltam volna vele.
    Miután vége szakadt az egésznek, még évekig nem voltam képes beszélni róla. Ebből fakadóan normál párkapcsolatnak hosszú ideig nem volt helye az életemben, és örök életemre hálás leszek azért, hogy az első pasi, akihez végül mégis sikerült közel kerülnöm, türelemmel és megértéssel (az előzmények ismerete nélkül!) várt, amíg úgy gondoltam, hogy több is lehet köztünk egy-egy jó éjt puszinál.
    Hogy nálunk hány, az enyémhez hasonló eset létezik, nem tudom. Csak azt tudom, hogy beszélni róla nincs kinek és nincs hol, és a köz prüdériája hihetetlenül kemény falat épít az áldozat (utálom ezt a szót!) köré.

Szólj hozzá!