szeretkezés?

Már 20.Puritán

amióta az eszemet tudom, foglalkoztat, a szeretkezés fogalma.
közben, persze, nagyokat b*szok, és megesik, hogy titkon azt remélem, szeretkezés lesz belőle; hisz az aktus folyamán akármikor azzá válhat. bármelyik pillanatban. csak az kell hozzá, hogy találkozzanak a tekintetek és elcsendesedjen a világ.

a szeretkezés nem ösztön. a közösülés az. az ember valószínűleg az egyetlen állat, amelyik szeretkezik. az már nem szaporodásról, fajfenntartásról szól. átkerül arra a polcra, ahol csupa olyan becses értékét őrzi az ember, ami megkülönbözteti az állattól: hit, vágy, a múltban vagy jövőben való élés, remény, az alkotás égető kényszere – a művészet, a halálfélelem és gyönyör tudatos megélése, ilyenek…

nem kell kötelező módon szerelmesnek lenni valakibe ahhoz, hogy szeretkezni tudj vele. inkább csak annyi szükséges, hogy őszinte légy, engedd be. borzasztó nehéz valakinek a szemébe nézni, és nem akarni elbújni. sokkal könnyebb a nyakába fúrni az orrod, a hajába temetni az arcod, becsukott szemmel felfalni, miközben izzadtra töcskölöd. és még abban az esetben is, ha közben odafigyelsz a testére, érzed, beszívod, markolod, csókolod, átszellemülten elveszlődsz a húsában… nem szeretkezés az, ha mindeközben a gondolataidban egyedül vagy. ha egyáltalán gondolkozol. az aktus közben érzett magány és a gyönyör keveréke pusztán önmagaddal való szeretkezés. ahhoz a másiknak nem sok köze van azon kívül, hogy rendelkezésedre bocsátja a testét, hogy komplexebb onániában lehessen részed. ez is szép – ha kölcsönös. és érthető, ha gyakran csak ennyire futja. ritkán vagyunk felkészülve arra, hogy igazán befogadjunk valakit. félelmetes és veszélyes.

de mennyivel varázslatosabb, ha a magány sötétségéből kipillantasz. egyszer csak kinyitod a szemed, és azt látod, hogy néz. gyönyörködik benned. haloványan melankolikus, lágy mosollyal takar be a tekintete, amiben egyszerre látni véled a halált és gyönyört. nem tudom, láttál-e valaha haldokló embert. a benne lakózó pislákoló fény lassú, de végleges kioltódása pillanatában. amikor valami örökre elhagyja a testét, és az utána következő másodpercben már csak üres porhüvely marad. na az a haldokló tekintet, az örökkévalóságba, ismeretlenbe való szelíd beletörődés. amikor már nem harcol, elenged mindent, nincs több kérdés és kétely, nincs hadakozás. az a tekintet. időben felfüggesztve. senkiföldjén bolyongva – nem kétségbeesetten, csak céltalanul. és az ebben a tekintetben oldódó gyönyör – mint a csepp tinta egy pohár vízben – szétfeslik. a halál árnyékából vakon, sután, gyengéden nyúlkáló gyönyör-csápok keresnek, hogy átölelhessenek ezer karral. ilyenkor, ha a saját sötét magányodból, félelmeid börtönéből kiengeded a gyönyört, hogy ezer karral visszaölelhessék… na akkor történik meg. kétségkívül ijesztő. de minden az, ami igaz(i) és mély.

a szeretkezéshez bátorság kell. baszni akárki tud.

Oszd meg:
Cimkék: ,

Szólj hozzá...

Szólj hozzá!