szerelem-játékelmélet

2012 Már 08.Puritán 4

úgy érzem magam, mint amikor megébred az ember egy nagyon részeg éjszaka után,

s kezdenek bevillanni a képek, hogy mekkora gigantikus nagy marhaságokat tett/mondott módosult tudatállapotban,

s olyan szinten szeretne abban a pillanatban megszűnni létezni szégyenében, hogy a tér is meghajlana bele;

a második fázis az, amikor tudja, hogy úgyis visszafordíthatatlan, s már minden mindegy,

úgyhogy röhög magán egy jót, és megy tovább a nap.

már öt órája be vagyok ragadva az első fázisba.

“I can’t stop being surprised about yesterday’s awkwardness” effektben fogom lenyomni a mai napot.

amit a legjobban utálok: ha meglepem saját magam.
amit a legjobban szeretek: ha valaki ki tudja hozni belőlem.

note to self:
veszélyes játék egy friendzone-olt(nak hazudott) 
kedves ismerőssel – aki nem mellesleg ellenkező nemű – 
poénból vetkőzőst játszani skype-on; 
még akkor is, ha egyikünk sem lát semmit a másikból válltól lefele. 


csak hát maga a tudat bekavar…
meg a visszafordíthatatlanság ténye.
s mindezt színjózanul.
cö-cö-cö…

***
középiskolás koromban sokat jártam a fiúbentlakásba.
(nem, nem “AZÉRT”. van egy szigorú szabályom, amihez 
egész eddigi életemben következetesen tartottam magam:
osztálytárssal, évfolyamtárssal, kollégával nem kavarunk)
mindigis szerettem figyelni a serdülő fiúk lelki fejlődését:
melyikből lesz a jó pasi, melyik lesz a szélhámos, és ezek a
változások hogyan, mikor, minek hatására következnek be.
sokat tanultam a férfiakról tőlük/átlaluk abban az időszakban.
egy kis provokálás attól még persze belefért, ezért egyik alkalommal
feldobttam, hogy kártyázzunk vetkőzésben. annyira biztos voltam
abban, hogy nyerni fogok, hogy egy pillanatig sem fordult meg a
fejemben, hogy mi van, ha a végén én leszek az, aki vesztesként
kb. 6 fiú előtt le kell dobja a rongyokat; ám nem volt gond, mert
szerencsére jól saccoltam be a képességeimet, de az is egy ilyen
helyzet volt, amikor kvázi meggondolatlanul mentem bele egy játékba.
a megszívós rész mégsem maradt el. 
a következő képet tessék elképzelni:
hosszú asztal egyik oldalán kb. három pucér, 
s pár félmeztelen srác ül (abrosz mögé bújva) 
az asztal másik oldalán tizenéves lányka 
pólóban, zokniban, és rajzfilmfigurás mintával díszített bugyiban
laza mozdulattal osztja a kártyalapokat diadalittasan, vigyorogva;
mire benyit a bentlakás igazgató, s úgy mered a díszes társaságra,
mintha az anyját kapta volna rajta egy lóval. az a megbotránkozás…
jelzem, felekezeti iskolában vagyunk 10 évvel ezelőtt.
(és nem, nem rúgtak ki. 
legalábbis nem akkor :D)
***
tanulság (most így nők napja alkalmából):
nőnek lenni férfiak között olyan, mint 
nagyon kevés zsetonnal rulettezni:
ha pirosra vagy feketére teszel, 
kevesebb eséllyel veszítesz, 
ha nyersz, akkor nem túl sokat.
ez a kockázatkerülőbb változat.
de ha nagyot akarsz nyerni,
nagyot kell kockáztass,
úgy viszont az sem kizárt,
hogy mindent elveszítesz…
na de az ellenkezője sem 🙂
egy biztos: 
a bátorság és a vakmerőség között hajszálvékony a határ.
ahogyan a barátság és szerelem között is…
Oszd meg:

4 hozzászólás

  1. RedShade

    Jaj nekem mondod?! Azt hiszem, sikerult abba a fazisba jutnom, amikor ezek a “last night awkwardness”-ek csak ugy jonnek, tudja az ordog honnan (0% Alkohol), meg aztan ez a baratsag-szerelem dolog egesz felelmetes tud lenni. Teljesen egyetertek a hazinyuszi-torvennyel.

  2. Anonymous

    Ebben a bejegyzesedben pontosan ket darab helyesirasi hibat talaltam.Nem,nem azert.Mindig kritizalom az olyan embereket,akikre irigy wagyok.Imadom az egesz blogodat ugy,ahogy wan.(En meg fogjam be a szamat a duplaweimmel:)) )Figyelembe wewe azt, hogy mennyire igazakat osztassz meg a hatborzongato iraskeszsegeddel…mondhatni: fenomenalis.
    Grn

  3. Vera Linn

    Szerintem két ember, ha felnőttek önmagukhoz, egymáshoz, bármi történjék is, nem kerülnek az említett állapotba. Egy olyan barátságban, ahol a lelked pucérabb Évánál a bünbeesés elött, a testiség abszolúte semmit sem nyom a latban. Szégyen nélkül lehet ébredni másnap, pont úgy, mint szégyen nélkül elválni egy közös ebéd után, ahol lelked legsötétebb titkait pakoltad az asztalra.
    Tudom kicsit kevesen vagyunk, akik így gondolják, akkor is így látom helyesnek. A barátságot meg sosem értettem, hogy lehet összekeverni a szerelemmel. Átbillenni, azt lehet, de nem látom mi a rossz ebben. Hogy a szerelmed egy olyan ember, aki úgy kapott, hogy tud rólad előre jót és rosszat rólad, mégis téged akar? Ja, hogy ennek ellenére is vége lehet? Na és? Vissza lehet térni akármikor a barátsághoz, ha mindkét fél normális. Ha egyik nem az, akkor meg rossz lépés volt a barátságotok már első perctől.

Szólj hozzá!