Nárcisz

feb 23.Puritán 2

megvan az a típus, aki azért tart valakit maga mellett, hogy legyen, aki imádja s kiszolgálja? önmaga meghosszabításaként használja mindenre, amihez neki nincs kedve, vagy arra, hogy vele mondasson ki mindent, amit legszívesebben ő maga mondana saját magáról, ha az társadalmilag elfogadott volna. pl azt hogy milyen szép, milyen okos, milyen lenyűgöző személyisége van, milyen elképesztően ügyes stb.

sajnos sokan összetévesztik a nárcisztikus személyiségzavart a magabiztossággal. Nárcisznak baja van, nem önbizalma. egy ilyen személyiségzavarossal való kapcsolat után úgy érzed, mintha átment volna rajtad az úthenger. teljesen tönkreteszi az önbecsülésed, a végén már a lélegzetvételhez való jogodat is megkérdőjelezed. elhiteti veled, hogy te egy senki vagy, ő egy isten, s aként kell tisztelned.

nemrég másztam ki egy ilyen kapcsolatból. már megtanultam, hogy nem engedem az ilyeneket túl közel, úgyhogy nem b*szott oda nagyon. de el tudom képzelni, hogy ha nem lett volna tapasztalatom a fajtájával (sajnos volt. anno bezzeg odab*szott), alaposan megviselt volna.

hogy milyen a “fajtája”? az, aki tökélyre fejlesztette az illúzió-szobrászat művészetét, a smokescreen-mester, a bullshit-generátor, aki pontosan kitapasztalta, hogy kinek milyen időközönként kell odadobni egy csontot, hogy ne nyafogjon. az, aki ha panaszkodna a másik, őt hibáztatja, aki nem ismeri be a hibáit, nem használ olyan szavakat, hogy “bocsánat” meg “köszönöm”. az, aki tudja, hogy amikor kezd kinyílni a csipád, s kezded annak látni, ami, gyorsan csillámport kell szórjon a szemedbe, hogy újra elvakítson a szerelem. a következő felismerésig, amikor kapsz majd újabb adagot. s ezt addig csinálja, amíg még használni tud. amikor megun, kitalál valami üres szarságot, hogy mitől a te hibád (amit te persze elhiszel, mert szereted – azt a pillanatot is jól megválasztja) és eldob, mint egy használt papírzsebkendőt. az egója ugye nem bírná elviselni, ha csak kicsit szenvednél. azt akarja, hogy pusztulj bele. abba, hogy nem lehetsz vele, hogy nem kellesz neki. NEKI. aki mindenki álma, vágya. aki tökéletes. mert természetesen komoly évek munkája van az imidzsében. ha valamiért elismerést érdemel, akkor azért. valóban tökéletes(nek tűnik). de ezek az emberek mind sérült, bizonytalan, feed-back-junkie árnyékaik önmaguknak. annak, akik voltak, mielőtt történt volna az, ami bekapcsolta ezt az erős és komplex védekezési mechanizmust. gyakran abuzívak, néha fizikailag is, de a legtöbb csak pszichológiai terrorra szakosodott, hisz ne feledjük, gyáva kis p*csákról van szó, akik nem cselekszenek, csak játszmáznak, s mivel gyakran bizonyos fokú szociopatizmussal is keveredik a nárcisztikus zavar, tudatosan odafigyelnek arra, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy bántanak. mindent úgy alakítanak, hogy ha panaszkodnál, te tűnj hülyének. egyeseket még a családjuk, barátaik sem vesznek komolyan, ha panaszkodni kezdenek a “tökéletes” partnerükre, mert az őket is elvarázsolta. frásza van attól, hogy ne kedveljék, hogy ne ő legyen a társaság középpontja. azzal tereli el a figyelmed a valódi énjéről, hogy hihetetlen intenzitással tol le a torkodon mindent, ami lenyűgöz, amit hallani akarsz, csak azt nem, amit tudnod kellene róla: hogy gyáva és gyenge. annyira karizmatikus és elragadó, hogy eszedbe sem jut megkérdőjelezni a hitelességét – eleinte. a legprofibb olyan jól csinálja ezt a “gyere közelebb, hogy majd rúgjalak jól pofán” dolgot, hogy mellette teljesen megszűnsz létezni, s meggyőződéseddé válik (vagyis belédhipnotizálja), hogy az életed célja, hogy előtte térdelj, néha csak évek múlva jössz rá, hogy meeennyire átbaszott, te marha meg végig azt hitted, hogy a te hibád volt, s életed vesztesége, hogy valamit elbasztál s emiatt elveszítetted. frászt! you dodged a bullet!

ezek csak magukat képesek szeretni. s esetleg – valamilyen nagyon furcsa és beteg formában – azt, aki elbaszta őket, aki miatt ilyenné váltak. gyakran nem egyértelmű, hogy ki volt az. elég, ha csak simán valamelyik szülőtől nem kapott elismerést pont abban a korban, amikor az a leginkább kellett volna neki. lehet, hogy az egyik szülő eltűnt az életéből akkor, amikor ő azt az időszakát élte, amikor az illető szülő elismeréséért pedálozott, s azzal, hogy meghalt, beakadt benne a program, leakadt a személyiségfejlődésének egy szakaszában, s azóta is az elismerésre gyúr, s mivel attól már nem kaphatja, akitől kell neki, soha nem lesz elég, nem tud betelni.

igen ám, de mit lehet kezdeni Nárcisszal? hisz őt is kell szeresse valaki. hát attól függ, mit akarsz tőle. ha azt hiszed, hogy szereted, jól gondold át, hogy miért hiszed ezt. dörzsöld ki a csillámport a szemedből, s alaposan vizsgáld meg a lehetőségeidet: ő képes szeretni? (s nem az alkalmi csontokról beszélek: a random pillanatok, amikor a kedvedben jár. jó-jó, de őszintén… mit érzel olyankor? mit mond a megérzésed? hogy azért teszi, mert szeret, vagy azért, mert akkor kapod az érzelmi zsebpénzed, amit be kell osztanod a következő figyelmességig?). ha szereted, már vele vagy, s nem akarod elengedni, akkor annak tudatában, hogy egy rettenetesen hosszú és rengeteg türelmet igénylő folyamat, nekifoghatsz “gyógyítani”, szelídíteni. ha tényleg úgy érzed, hogy megéri. de nagyon vigyázz magadra. mostanra már biztosan tudod, hogy nagyon tud bántani. akár csak a megvonással, vagy a megalázó idomítással, ahogy leszoktat dolgokról, amik zavarják, s rászoktat dolgokra, amikre szüksége van, ezzel lassan de biztosan nullázva az egyéniségedet. nem alkalmazkodik vagy köt kompromisszumot, hanem kondicionál. védekezz. csendben, hogy ne háborítsd fel, de védekezz.
ha meg más a helyzet, s Nárcisszal jársz, s tudod, hogy árt, de valahogy eddig nem tudtad rávenni magad, hogy hagyd a fenébe, akkor ez most az a pillanat: hagyd a fenébe! ne légy valakinek a játéka. légy inkább valakivel, aki tisztel, valóban képes szeretni s elfogad annak, aki vagy, nem pedig saját szórakoztatására gyurmázik a lelkeddel.

ha van türelmed, olvasd el a nárcisztikus személyiségzavaros (fiktív) szerelmeslevelét itt.

Oszd meg:

2 hozzászólás

  1. senki

    Szia

    Ha mar ismerted a fajtajat, akkor miert foglalkoztal vele ? Eleg reszletbemenoen taglalod a fajtajat. Nem tunik annyira feldolgozottnak, fiokbol elorangatott ismeretnek/tapasztalatnak. Amugy a narcisztikus szemelyek nem annyira tudatosan/tervezetten cselekvok szerintem mint amennyire a sertett oldalrol az tunik utolag.

    • Puritán Szemét

      kedves kis ellenségeskedő névtelen idegen 🙂
      megvan az, hogy az életünkben hajlamosak vagyunk újrakreálni ugyanazokat a frusztráló helyzeteket, hogy “majd ezúttal jól csinálom”, csak azért, mert azt reméljük, hogy átírjuk a történelmünket? na. azé’ foglalkozom ilyenekkel, mert egy ilyet megtanulni kezelni az egyik életcélom, akármilyen marhán hangzik.
      igen, tudom, hogy nem annyira tudatosan csinálják. amiről beszélek, az az, hogy a tudattalanjuk hogyan mozdul. van, amikor tudnak róla, de többnyire nem. attól még elég világos szokott lenni.

Szólj hozzá!