hogyan kell beledögleni

Már 01.Puritán

sokan (akik nem élték még meg mélyen) a hedonizmust, felelőtlen, sekélyes magatartásformának vélik, nem pedig elkerülhetetlen életstílusnak, ami csak bizonyos lelki felépítésű embereket sodor be az örvényébe. a hedonizmus (szerintem. s innen arrafele minden “szerintem”, úgyhogy nem írom még egyszer) egy vírus, egy átok s tán áldás, ha kezelni tudod. semmiképp nem döntés. aki belekerül az örvénybe, annak nincs választási lehetősége. sose volt. minden út oda vezetett már gyerekkorától fogva. amikor megpillantotta az első napsugarat játszani a lombok között, amit senki más nem vett észre. őt viszont mélyen meghatotta. és próbálta elmondani valakinek, de nem értette senki igazán. az első felismerés, hogy mennyire egyedül vagyunk a fejünkben… az az első mérföldkő a hedonizmus fele vezető sáros, göröngyös úton.

a hedonista koktélja egy zavaros édes-keserű lötty optimizmusból és melankóliából keverve. shaken, not stirred. amit olyan komolyan vesz, mint a mamák a Béres Cseppet. letölti a sors keze a torkán, és azt érzi, hogy legszívesebben meghalna, mert már nem bírja elviselni, hogy minden megérinti, de mégse akar meghalni, mert fél, hogy lemarad a következő gyönyörű dologról, ami meg fogja érinteni. és már tudja, hogy fájni fog, de képtelen kihagyni. a gyönyörtől és pillanatnyi mély boldogság megélésétől való függőség semmivel sem kevésbé nyomorult dolog, mint heroinnal lőni magad, amíg már nincs hova szúrd, annyira tönkretetted a vénáidat. s akkor keresel majd másik helyet magadon, ahova mehet a koszos tű. a hedonizmus is ilyen. ha már egyik dolog nem müxik, keres az ember mást, amiben elveszlődhet, amibe kicsit beleőrülhet.

Sex_drugs_and_rock_n_roll

mit csinálsz, amikor egyszerre van benned dermesztő félelem és fékezhetetlen szenvedély?!

megmondom, én mit csinálok: beledöglök mindenbe. vérkomolyan veszem a lelkeket. másokét és a sajátomat egyaránt. főleg másokét. szeretem elképzelni, hogy mit éreznek. múlt héten sírni láttam egy nőt egy padon. bementem a legközelebbi boltba (ami egy patika volt), s az ablak melletti polcon matatva sunyiban figyeltem a kirakat üvegén át. éreztem minden lélegzetvételét, szívketrecéből felszakadó sóhaját, a meleg könnyeket az arcán. próbáltam kitalálni, miért sírhat, így elképzeltem mindent, amitől én sírni tudnék. elképesztő sebességgel villantak be olyan dolgok, amiket azt hittem, rég elfeledtem, olyanok, amik létezéséről nem is tudtam. magamra öntöttem a legsötétebb gondolataim forró ragacsos szurkát. én is elkezdtem sírni. remegett a kezem, s lötyögött az üveg tartalma, amit éppen kamuból levettem a polcról. / a hedonizmus nem csak arról szól, hogy szétiszod, -drogozod meg -b*szod magad. arról is, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztasz érzelmeket, amiket nem kellene, amiket nem kötelező, akár olyanokat, amik nem a tiédek. mindezt abban a reményben, hogy elzsibbadj. abszurd, tudom. azért akarni érezni, hogy ne érezz. minden alkalommal azt remélem, hogy kib*ssza valami a biztosítékot, megtelik az érzelmi tárhely, és többet nem leszek képes akarni. vágyni. érezni. de titokban persze azt is remélem, hogy marad hely legalább még egynek. mintha várnék valami fontosat. egy utolsót. ami megkoronázza a hedonista pillanatokban összeharácsolt, halomba hajigált szemétdombom tetejét csupa értékes kis csecsebecsével benne. persze, több a rothadó banánhéj meg lyukas cipő, de… megérte. / megérte pár hónapja annyira leinni magam (ami ritka és majdnem lehetetlen, mert sajnos jól bírom a piát), hogy pánikrohamom legyen. hazaértem – valahogy. tulajdonképpen hozott a pasim -, és azt éreztem, hogy nem bírok semmit elviselni a bőrömön. letéptem magamról minden ruhát. meztelenül reszketve álltam lábujjhegyen a szoba közepén, és visszafojtott, hangtalan üvöltéssel, tágra nyílt szájjal és szorosan becsukott szemmel roskadtam befele magamba, mint egy fehér törpe, amint éppen fekete lyukká változik. úgy, hogy közben nem akartam érni a földet sem. lebegni akartam, hogy ne érjen hozzám semmi de semmi. a szőnyeg sem a lábujjaimhoz.  próbáltam erősen koncentrálni és fájdalomtól hajtva felemelkedni, mint ahogyan kilövik a rakétákat az űrbe. ezekben a pillanatokban utolér egy furcsa sikerélmény. sikerült újabb határt felfedeznem. elgyalogoltam mezítláb a világom széléig. megálltam fáradtan, véres talppal a szakadék szélén. és már nem volt ott semmi. elégedetten visszafordultam. / nemrég találtam egy másik szakadékot. van neki neve. meg szép kék szeme. meg egy kicsit őrült, mint én. de nem annyira bátor. amikor van veszítenivalód, nem lehetsz túl bátor. úgyhogy becsukod a szemed és elfordulsz a síró embertől. nem akarod látni a fájdalmat. tudod, hogy az nem a te fájdalmad. s ha elképzelnéd, milyen, magába rántana a fekete lyuk, szembenézne veled a fekete szemű kutya.

Oszd meg:

Szólj hozzá...

Szólj hozzá!