használati útmutató a részeg férfihoz

2011 máj 31.Puritán 29

ocsmány dolog az, ha egy férfi addig iszik, amíg a nője rá kell szóljon, hogy álljon le.
de az is nagyon az, amikor a nő ezt meg is teszi: rászól; méghozzá társaságban.

ilyet nem szabad! a férfi önérzete szent és sérthetetlen.
annál lealázóbb (s egyben értelmetlenebb) dolog pedig nincs,
mint az, ha egy nő próbálja megszabni a férfi határait.
ééés akkor az érem másik fele: annál sincs undorítóbb,
mint egy olyan férfi, aki nem tud mértéket tartani,
illetve a jóérzés határán túlra tolja a sajátját.

a függőség gyengeség.
a gyengeség nem férfias.
a férfiasság az erő.
az erő pedig akarat, önfegyelem és határozottság
ja és lehetőleg ne abban legyen akaratos és határozott,
hogy ő márpedig ma satu részegre issza magát!

az “igazi férfi” vagy beiszik mindenkit az asztal alá
(anélkül, hogy rajta látszana a részegség leghalványabb jele is),
vagy pedig abbahagyja, amint úgy érzi, hogy nem szalonképes
a viselkedése/térhasználata.

HA mégis megtörténik, hogy a hím megereszkedik,
következőképp kell eljárnia a nőnek:

CÉL: hazavinni, vagy leállítani az ivással.

amennyiben az első, 
meg lehet ígérni neki egy kis jutalom-hancúrozást.
kevés az a részeg pasi, aki erre nem kapható.
szíves örömest fog követni a kijárat fele,
tekintetét mereven(!) a fenekedre szegezve
– na nem másért, csak hogy ne szédüljön.
persze számíts arra, hogy mihelyt hazaértek,
ágyat fog, és négy másodpercen belül horkol.
a második nyilván nagyobb kihívás; 
minél nehezebb valami, annál személyre-
szabottabb módszer alkalmazása igényeltetik.

ha pl. anyás típus a srác, a kedveskedés jobban hat:
“kincsem, nem iszunk meg inkább egy kávét/kólát, fáradtnak nézel ki”
(kulcsszó: fáradt, semmiképp nem részeg)

a segítőkész, gondoskodó fajtára az hat, ha megpattintod benne a felelősségtudatot:
“kezdek kissé megcsiccsenni/rosszul lenni. nem iszunk kevesebbet?”
(kulcsszó: én és iszunk – többes szám!)
eszébe kell juttatni, hogy ő a férfi, most neki kell rád vigyázni, nem fordítva.

a racionális típus a legkönnyebben kezelhető:
félrehívod, vagy utána mész, amikor mosdóba megy,
és megkéred arra, hogy ha teheti, igyon kevesebbet,
mert… (…helyzethez illő racionális érv) (mondom, RACIONÁLIS,
és nem női logika szerint! mert a “szarul nézel ki” nem érv.
a “kompromittálsz” mondjuk az, csak az már kicsit erős és személyeskedő.
de egy “holnap korán kell kelnünk” kaliberű, pragmatikusabb megközelítés már okés.)

a makacs, hatalmas egojú fickóval nincs mit kezdeni.
ha berúgott, puszild meg, s menj haza.
ne járj vele inni, ha nem tetszik, hogy berúg.
ha nem csak néha issza le magát, hanem gyanúsan sokszor,
ne csak inni ne járj vele, hanem ne járj vele. pont.

Oszd meg:

29 hozzászólás

  1. kati

    azon kaptam magam mikozben a bejegyzest olvastam, hogy elgondolkodtam mit is vennek fel ha keszulnek veled randizni.. konnyu feher ruha es szines magassarku szandal?

  2. P.Sz.

    cset-részlet:
    ______________________
    Ő:
    honnan jött az ihlet?

    P.Sz.:
    🙂 fröccsöztem egyet veled. pontosan abban a pillanatban ugrott be, amikor elaludtál az ölemben

    Ő:
    🙂 múzsának vagyok használva, ilyen még nem volt. beírom a CV-be

    P.Sz.:
    nyugodtan. küldjek ajánlólevelet?
    “a fiatalember megfelelő alkoholmennyiség mellett kiválóan teljesíti múzsai kötelességét ; két böfögése közé feszített gondolathuzalra akaszthatjuk erkölcsi értékeinket száradni”

    Ő:
    óó
    ezt így nem írtad bele
    pedig ez jó
    ___________________________

    most már ez is itt van.

  3. ácsorog

    valóban a ; utáni mondategység legalább olyan hatásos, mint egy-két üveg bor

    Te egy már gördülő kapcsolatról beszélsz. Ám mi van akkor, ha az úr friss szerzemény, nem ismerjük behatóbban sem józanon, sem részegen, társaságban kifogástalanul viselkedik, az utcán egyenesen jár, de egyszercsak kiderül, hogy nem lehet vele kommunikálni. Mert ő akar. Az első rosszízű csók után vagy előtt, de ő akar. Például tovább beszélgetni, hazakísérni stb. Az ember lánya ilyenkor egyből kapcsol, hogy hoppá, a másik részeg, csakhogy már késő… Nos ezt a helyzetet hogy lehet megoldani?

  4. P.Sz.

    többek között azért is született ez a bejegyzés, mert alig 2-3 hét leforgása alatt túl sok ilyen helyzetbe kerültem.

    kérdésedre a válasz minimum még egy bejegyzésnyi, ám dióhéjban…

    annak függvényében, hogy mit akarsz, olyan stratégiát alkalmazol, de a diplomatikus őszinteséggel ritkán lehet melléfogni – főleg, ha még nem tudtad eldönteni, hogy érdekel-e.
    egyik alkalommal azt mondtam, hogy “figyelj, te részeg vagy. engem nem zavar, de így nem tudok semmit kezdeni veled. menj szépen haza, ez a telefonszámom, s ha még emlékezni fogsz rám, miután kipihented magad, hívj fel”. egészen normálisan reagálta le. de volt olyan is, akivel ugyanez nem működött, mert egész hajnalban hívogatott meg küldte az sms-eket, s csak megbántam, hogy megadtam a számom… szóval embere válogatja… rá kell érezni, de nem is baj, ha még az elején látod rossz állapotban, legalább tudod, hogy annál csak jobb lehet.

  5. Vera Linn

    :)) ez a kommentsorozat kiteszi a bejegyzés súlyát még párszor

    @kati – gondold végig fordítva is: szines ruha és fehér magas sarkú szandál … kellemes ruha válogatást

    @P.Sz. – “két böfögése közé feszített gondolathuzalra akaszthatjuk erkölcsi értékeinket száradni” – kellene még egy blog … ahol ajánlásokat írsz

  6. P.Sz.

    katika, ha akarod, én segítek ruhát válogatni, de az az igazság, hogy ha így hergelsz, s még randizni is akarsz, nekem tökmindegy, melyik ruhád talál jobban az ágyam melletti kisszőnyeggel.

    ha biztosra akarsz menni, vajszín, homokszín, kávébarna, tejeskávé, bézs.

    @ te Vera Linn, szerintem katika nem is tudja, hogy nőből vagyok. ha igen, akkor most kezdek megijedni, mert két nap leforgása alatt ő lenne a harmadik nő, aki egyértelműen felkínálja… hát azt, amit úgyis elvennék, ha tetszik.

  7. Anonymous

    “az “igazi férfi” vagy beiszik mindenkit az asztal alá
    (anélkül, hogy rajta látszana a részegség leghalványabb jele is),
    vagy pedig abbahagyja, amint úgy érzi, hogy nem szalonképes
    a viselkedése/térhasználata.”

    Khm…érdekes a felfogásod. Férfiként csak azt tudom mondani, hogy akkor nincs igazi férfi ezen a földön. Minden férfi legalább egyszer életében seggrészegre itta magát. Lehet bulizni akart egyet vagy felejteni akart. A férfiak elég nagy része kapható a nagyobb alkoholmennyiség fogyasztására, ha lelki gondjai vannak…márpedig minden férfinak vannak ilyen bajai élete során.

    Szóval..

    Persze, hogy mi is tudjuk, hogy milyennek kell(ene) lennie az igazi férfinak, de vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem érdekel hogy milyennek várják el a nők hogy legyek és nem érdekel az igazi férfi sem.

    S.I.

  8. P.Sz.

    te S.I. … neked melyik rész nem jött le abból, hogy ez nem egyetlen alkalomról szól.

    habitusról beszélek. érted? nem az “alkalmanként”, a “néha” meg a “mindenkivel megesik” esetekről.

  9. kati

    ilyedj csak meg nyugodtan 😉 nem nagyon van bej arnyalatu ruham, de a padloszonyegem/agytakarom az.

  10. P.Sz.

    hát én elég szégyenlős vagyok 🙂

    valami kifogás csak kell. egy cica, egy szobanövény, egy kölcsönkönyv… bármi. még a filmnézés is megteszi, habár az már igazán átlátszó – a 21. század “bélyeggyűjteménye”

  11. P.Sz.

    na b*meg… ezt nem úszom meg. 🙂

    te vadmacska, de nem kávézunk előbb egyet, mint a civilizált, unalmas emberek?

    ha megkívánlak, úgyis benyúlok a lábad közé az asztal alatt. csak a fejem szégyenlős, a kezem nem.

  12. P.Sz.

    (mi nem valószínű?)

    ami azt illeti, én is inkább boroznék, csak nem akartam mondani, mert az a cseppfolyós halmazállapotú bélyeggyűjtemény-csel, de látom, te sem vagy szívbajos, úgyhogy jöhet. egy borozás még a pápával is belefér.

  13. kati

    nem valoszinu hogy meguszod 🙂
    nem szivbajos nem vagyok, de nagyokat somolygok a gepem mogul, es azon gondolkodok, hogy huuu meg nem csinaltam ilyet

  14. P.Sz.

    laza. de akkor ne szarakodj, aranybogár, hanem írj szépen egy e-mailt. nehogy már itt tárgyaljuk le a jónép előtt. így is túl sokat tudnak már. én meg rólad túl keveset.

  15. Anonymous

    Öhöm…bocsánat, hogy bele mertem szólni a témába. Nem vettem észre, hogy pont el voltál foglalva Katival. Gondolom azért voltam lerázva. Ez k.b. olyan volt mint amikor szex közben fel kell vegyed a telefont, mert egy fontos személy van a másik oldalon.

    Nem is merem elgondolni, hogy milyen lett volna, ha szex közben zavartalak volna meg téged..

    Ok, ne osszuk tovább
    😉

    S.I.

  16. P.Sz.

    ha olyan a helyzet (pl. a partnerrel vagyok olyan viszonyban, hogy tudja, hogy poén), néha felveszem a telefont szex közben.
    sőt! van egy olyan rossz szokásom, hogy akkor kezdeményezek, amikor a pasi éppen az anyukájával beszél telefonon. volt egy két érdekes “á semmi semmi anyukám, nincs semmi baj, csak bevertem a bokám. (…) de komolyan anyu! semmi baj nincs. dehogy zihálok! éppen megyek fel a lépcsőn…” eset. 😀

    egyébként te most nem zavartál, ne furdaljon a lelkiismeret. Katikával már úgyis megbeszéltük a borozást ma estére.

  17. RedShade

    Nedves egy csevegés folyik itt 🙂 Na mindegy, csak azért van pofám beleszólni, mert van egz viccem, ami szerintem találide. Sok ing van benne, nem kell mindent magatokra vegyétek (vagy le:P)

    Két kislány sétál az utcán és eléjük toppan egy pedofil.
    Lehajol eléjük és azt mondja:
    – Kislányok, olyan szépek vagytok, ha adok nektek egy-egy cukrokát, ugye megsimogathatom a hajatokat?
    A kislányok elfogadják a cukorkát, a fickó végigsimít a hajukon. Na de ez nem elég:
    – Kislányok, olyan szép a bőrötök, ha adok egy-egy cukorkát, ugye megsimogathatom a vállatokat_
    A kislányok elfogadják a cukorkát, a pasi megsimogatja a vállukat. Persze ez sem elég, ezért:
    – Kislányok, olyan szép a ruhátok, ha adok nektek egy-egy cukorkát, ugye megfoghatom a szoknyátok fodrát?
    A kislányok elfogadják a cukorkát, a fickó megtapogatja a ruhafodrokat, mire az egyik kislány odafordul a másikhoz:
    – Te, mire ez a fickó megb*sz minket, tuti, hogy cukorbetegek leszünk.

    Csínján a cukorkával, kislányok 🙂

  18. ácsorog

    Jó a bélyeggyűjtemény-ötlet. Csakhogy a borral ismét fennáll a veszélye, hogy… – persze, ha igazi férfiak vagytok…
    Amúgy meg: részeg férfival elhitetni, hogy részeg?
    Az igazi férfi először is észreveszi, ha a nő nem alkoholizál vele együtt.
    Az igazi nő pedig azt veszi észre, ha a férfi miatta issza le magát. (Mert annyira vágyik rá, hogy; mert nem kap elég pozitív visszajelzést, pedig; egyszóval, mert szeretne ellazulni, de nem megy.)

  19. Anonymous

    nalam a reszegseg tema vizvalaszto.
    Volt aki szerette a piat is, engem is. Nem birtam a konkurenciat.
    Arra a ferfira, aki rendszeresen leissza magat, nem tudok felnezni. Es ha nem tudok felnezni es biztos nem pazarlom ra az idomet…tehat, nem is viszem haza 😀

Szólj hozzá!