ha hanyagolnak

Már 27.Puritán 1

elkövettem egy irtózatos nagy parasztságot.

úgy kezdődött, hogy van egy faszi, aki nekem valamiért bejön. tudja a halál, hogy miért. egy alkoholista, figyelemzavaros, éretlen 33 éves barom, aki valószínűleg a legnehezebben kezelhető ember, akivel valaha találkoztam. rettenetesen fura. egy nagyon régi, kicsi, gombos telefonja van, annak is be van repedve a képernyője, s még azt sem tudja használni. értendő ezalatt, hogy néha 2 napos késéssel válaszol egy-egy üzenetre. vagy egyáltalán. pedig bejövök neki. nem is kicsit. csak egyszerűen nem telekommunikáció-párti. ha látni akar, nem ír egy üzenetet, mint a “normális” emberek, hogy beszéljük meg, mikor és hol találkozzunk, hanem felhív hajnali háromkor részegen, hogy itt van az ajtómban, engedjem be, mert nem találja a csengőt. egyszer kipróbáltam azt, hogy “lámsza, beszéljük meg, hogy találkozzunk ekkor és ekkor itt és itt”, s azt mondta rendben. megérkezett egy 40 perces késéssel s még elnézést se kért (s persze, h nem szólt, h késik. ahhoz használnia kellett volna a telefont). amikor megkérdeztem, hogy miért késett, azt mondta, hogy egy másik kocsmában volt, s mivel jól érezte magát ott, nem sietett. tudta, hogy türelmes típus vagyok, s úgyis le fogom foglalni magam. teljesen igaza volt mindkét dologban. de akkor is b*meg! 40 perc! na mindegy. szóval így.

elkezdtem azon gondolkodni, hogy sokan csinálják ezt. mármint ezt a nem válaszolnak az üzenetre dolgot. nekem csak munkával kapcsolatos ügyekben szokásom, amikor idióta időpontban kérdez valamelyik beosztott vagy kolléga hülyeségeket. amúgy szinte mindig mindenre válaszolok.

na és akkor volt egy nap, amikor rámír valaki, akiről tudom, hogy bejövök neki. nincs kedvem válaszolni, de elkezdtem. s az üzenet felénél megállok, s azon gondolkodom, mi lenne ha nem írnék vissza? mi lenne, ha kipróbálnám, milyen a f*sz másik végén lenni. milyen lehet azoknak, akik ezt rendszeresen csinálják.

és megtudtam.

négy embernek nem írtam vissza (mind a négy olyan, aki próbálkozik nálam egy ideje ilyen vagy olyan formában, egészen, vagy kevésbé burkoltan). érdekes volt megfigyelni, hogy melyikből hogyan könyökölt ki a bizonytalanság, pánik, sértett önérzet s hasonlók. az egyik lenyomott velem egy egész veszekedést, anélkül, hogy én megmukkantam volna. csak írt és írt és írt és próbálta kitalálni, hogy vajon miért nem válaszolok (három napról van szó). gyakorlatilag végigment a gyász 5 szakaszán: tagadás (“biztosan nagyon foglalt vagy”), düh (“miért nem válaszolsz? nem vagyok elég jó neked?”), alkudozás (“bocs, hogy kiakadtam. majd szólj, amikor ráérsz, s elmegyünk kávézni”), depresszió (“látom, még mindig nem válaszolsz. lehet, igazad van, jobb ez így. úgyse vagyok elég jó neked”), elfogadás (csend). volt egy, amelyik napokon keresztül, attól függetlenül, hogy nem válaszoltam, írt. mintha semmi sem történt volna. szelíden, kedvesen, kitartóan. nem volt düh, nem volt kirohanás. csak tán lassú víz partot mos remény a háttérben. a harmadik egyenesen “szakított”, pedig sose volt köztünk semmi, de annyira nem bírta elviselni a bizonytalanságot, hogy egyből arra a következtetésre jutott, hogy le akarom rázni, vagy valami hasonló, s akkor elébe ment az egésznek azzal, hogy na nem baj, akkor majd kimondja ő: álljunk meg, hagyjuk abba. a negyedik csak simán kivárta, hogy válaszoljak pár nap múlva.

szóval érdekes volt… egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy van az a mondás, hogy ha meg akarod tudni, hogy valaki igazából milyen ember, ültesd le egy olyan gép elé, amin irritálóan lassú az internet. hát ez is egy hasonló teszt lehetne. ha meg akarod tudni, hogy valaki valójában mit gondol rólad, ignoráld egy kicsit, s meglátod, mi lesz. hehe

Oszd meg:

Szólj hozzá te is...

  1. Alpar

    Ereztem hogy kommentalnek valamit, velemenyeznek. Alapjaban veve keresem mindig az igazsagot/kritikus vagyok es figyelem a dolgokat de most azt hiszem megallapodok egy ennyi velemenynel vagy inkabb mondanam, erzesnel >:)<. Mint amikor az ember a napfenyt tartja a karjaiban es nem allja annak utjat.

Szólj hozzá!