(fenék)felismerés

2013 jan 15.Puritán 1

sétálunk ki ma este a Gente-ből a Ferenc József úton

(frissek kedvéért Horea út/Kolozsvár), 

s becélozzuk az átjárót a Wesselényi út irányába

(Regele Ferdinand, ahol a Central van)

amikor meglátok egy olyan feneket, amely megragadja a figyelmem.
további női fenekek tulajdonosai társaságában álldogált és beszélgetett az átjárónál.

nem a fenék.
a lány.
megtorpanok.
mondom páromnak, menjünk inkább a másik átjáró fele.
az mégiscsak disznóság lenne, hogy az ő kezét fogom,
miközben egy olyan feneket bámulok magam előtt néhány méterrel,
amelyen már láttam rózsaszín bugyit, fehér bugyit, sárga bugyit,
sőt, láttam meztelenül, sőt, fogtam, paskoltam, markoltam, bámultam,
és még az isten tudja mit el nem követtem vele, gondoltam magamban.

a lány nem vett észre, hisz háttal állt – tkp. pont arról ismertem fel.

(na nem mintha az arcát nem azonosítanám be ugyanolyan könnyen)
akkor jutott eszembe egy tíz évvel ezelőtti párbeszéd:
hímnemű ismerős mondja: – láttalak tegnap
– hol?
– a kétágú előtt. de motoron ültél valami pasi mögött.
– akkor sisak volt rajtam.
– igen.
– akkor meg honnan tudtad, hogy én vagyok?
– ja hát felismertelek a fenekedről.
úgy buggyant ki a száján a kijelentés, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, 
hogy felismerhető vagyok a hátsómról (pedig csak nadrágban volt alkalma látni).
akkor nem értettem.
most már tudom, milyen az, amikor valakinek 
annyit bámulod/bámultad valamikor a hátulsó fertályát,
hogy kétszáz méterről tarkóncsap a felismerés, hogy “jééé! ez ő!”.
Oszd meg:

Szólj hozzá te is...

Szólj hozzá!