az öregekről

2016 jan 25.Puritán 4

má’ megin’ párkapcsolatban vagyok. ilyenkor nem írok szexről, mert ugye nem akarom profanizálni azt, ami van – azzal, hogy kibaszom ide az internetbe bele. egyéb dolgokon viszont elég sűrűn gondolkodom, s nem látom, miért ne írnék arról. ez az egész szex téma úgyis overrated.

sietek ma ki a patikából, s pont amikor az ajtóhoz érek, jönne be egy idős pár. ezredmásodpercnyi idő, amíg átgondolom, legyek paraszt de hatékony, vagyis surranjak ki, vagy legyek illedelmes, és várjam meg, hogy betotyogjanak. úgy döntöttem, az előbbit választom, mert úgyis kurvára mindegy, csúnyán fognak nézni akármit is csinálok, mert én nem tartozom a járókeretes klubba. úgy tekintenek a fiatalokra, mint valami parazitára. természetesen jó csúnyán megnéztek, amikor kiosontam mellettük – amint ez várható volt.

na s akkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy különben is, hova a francba sietnek? mi ez az egész engedjük előre az időseket? már nem abban a világban élünk, amikor az öregek tanácsa vezeti a törzset, nekik már nincs semmi beleszólásuk, nincs semmi dolguk, csak az, hogy pihenjenek. dolgoztak eleget. kapják a nyugdíjukat, meg a szelvényeiket, menjenek el inkább szovátára vagy hova, kezeltetni a reumájukat, ne tolongjanak itt a patikákban. nem kényszeríti őket senki arra, hogy akkor induljanak meg a piacra korán reggel, amikor mások – akik fizetik a nyudíjalapot nekik – munkába sietnek.

az ajtónyitás következőképpen működik evolúciós pszichológiai szempontból: a törzs/csapat/falka egyik erősebb tagja egy nagyon rövid időre feláldozza a szabadáságát azért, hogy a többinek energiát spóroljon azzal, hogy megtartja az ajtót, ne kelljen mindegyiknek egyenként nyitogatnia, tudjanak haladni, legyenek hatékonyabbak. az ajtó nyitása/csukása energiaveszteség, s operatívabb, ha ezt az energiát csak egyszer adja le csak az egyik tag. viszont ezt az energiát azért fontos megspórolni a többieknek, hogy azzal a közösség érdekében többet tudjanak tenni, viszont ha az, akinek megspóroljuk az energiáját, arra fogja azt használni, hogy megálljon a patikában a kasszánál és fél órát rinyáljon, hogy drágák a gyógyszerek, kurva az állam, mennyire fájnak az izületei, s közben akassza a sort, akkor kár volt megspórolni neki, jobb is ha kevesebb energija marad ilyen fölösleges marhaságokra (miközben a háta mögött türelmetlenül topogó emberek – akik normális esetben kikérik az aszpirint meg az óvszert s minél előbb elhúznak a francba – sajnálják erre az idejüket).

téveszmés az a szülő, aki azt hiszi, hogy a gyermeke tartozik neki valamivel is. a civilizáció és társadalom rendje az, hogy téged a szüleid felnevelnek (ahogy tudnak…), te pedig felneveled azokat, akiket te hozol a világra. ez egy staféta. amikor szülőként adsz, akkor tulajdonképpen csak továbbadod azt, amit kaptál, ami sosem volt a tiéd igazán. a gyerek sem a tiéd. te csak kipattintottad a világba, s azzal, hogy felneveled, azt a társadalmat építed, aminek te is része vagy, amibe téged is belelökött az anyád – ha akartad, ha nem. nem kérdezett meg senki. ahogyan azt sem kérdezték meg, hogy megkeresztelhetnek-e. sok szülő abban az illúzióban ringatja magát, hogy szívességet tesz a gyereknek. nincs abban semmi szívesség, hogy belekényszeríti a gyereket a világba, iskolába kényszeríti, követelőzik tőle, elfojtja benne a kis éteri fényt, folyton azt ismételgeti hogy “nem szabad”, “muszáj”, “ha …, akkor…”, feltételekhez köti a szeretetét, fenyegeti, megszégyeníti, elnyomja, majd ráadásul (ha egy frusztráltabb fajta hülye) megpróbálja rákényszeríteni a saját álmait, vágyait, amiket túl balfasz volt megvalósítani. semmi de semmi szívesség nincs ebben. s ráadául a gyereknek majd tisztelnie kell az elnyomóját, s utána mindenkit, aki arra hasonlít. ez nem élet. ez annyi, hogy valaki erőszakkal átgyömöszöl egy szűk, sötét csövön, s amikor a végén meglátod a fényt már minden úgyis mindegy.

Your children are not your children.
They are sons and daughters of Life’s longing for itself.
They come through you but not from you,
And though they are with you yet they belong not to you.

You may give them your love but not your thoughts,
For they have their own thoughts.
You may house their bodies but not their souls,
For their souls dwell in the house of tomorrow,

which you cannot visit, not even in your dreams.
You may strive to be like them, but seek not to make them like you.
For life goes not backward nor tarries with yesterday.

You are the bows from which your children as living arrows are sent forth.
The archer sees the mark upon the path of the infinite,
and He bends you with His might that His arrows may go swift and far.
Let your bending in the archer’s hand be for gladness;
For even as He loves the arrow that flies, so He loves also the bow that is stable.

~ Kahlil Gibran ~

félreértés ne essék. vannak idősek, akiket érdemes és kell tisztelni. de azt ki kell érdemelni, ugyanúgy, ahogy elvárjuk – jogosan -, hogy egy korunkbeli ne éljen vissz a bizalmunkkal, türelmünkkel, s ezzel egyben kiérdemelje a tiszteletünket. minden más esetben – idegenekkel – a természet törvényei lépnek érvénybe. túlélés, hatékonyság, “az erősebb kutya baszik” és társai. az, hogy gyengéd, kedves és figyelmes vagyok idegenekkel szemben, saját döntés kellene legyen, nem kényszer.

a szülőnek is dolgoznia kell azért, hogy a gyermeke tisztelje, ugyanúgy, ahogy bárki másnak. szerintem a tisztelet kiérdemlése mindentől független, ebben a tekintetben mind nulláról indulunk.

Oszd meg:

4 hozzászólás

  1. Tartakowsky

    A gyerek valóban nem tartozhat a szülőnek, de amit a szülő ad, az viszont az övé, mármint a szülőé.
    Igazából a tudat az egyetlen dolog, amit bárki is sajátjának mondhat, minden más egy lépéssel távolabb van tőlünk. Egyáltalán ez az, ami minden mást valóságnak közvetít. És ennek az elemeit próbálja egy szülő átruházni a gyermekre. De legalábbis korlátozza bizonyos tévécsatornák elérhetőségét.

    S, csupa klónok lennénk, ha a gyermek nem eszmélne rá, hogy a saját értelmezése nem mindig fedi a szülő értelmezését.

    Ezt is csak azért írtam, hogy lássam milyen fényt vet az, amikor az én tudatom összevilágít a tiéddel.

  2. lajos

    Minden a felelossegvallalasrol szol – szerintem. Minden egyennek maganak kell eldontenie, hogy hogyan reagal egy adott dologra. Nincs hatalmunk a korulottunk torteno dolgokon, esemenyeken, de mi iranyitjuk azt, hogy hogyan is reagalunk azokra. Peldaul meghuztak az autom, a vetkes elismerte, hogy az o hibaja, de en elso perctol normalis hangnemben mondtam, hogy megoldjuk a dolgot. Ez is felelossegvallalas, az en viselkedesemert en vagyok a felelos.
    Szerintem az kulonbozteti meg az embert az allattol, hogy kepes a felelosseget vallalni (tobbnyire), mig az allatok osztoneiktol hajtva nem.
    Neveles kerdesben egy ertelmes szulo is eloszor magaba kellene forduljon es utana a gyerekehez. De ez mar maganugy, mindenki megoldja maga, es mindig mindenki azt hiszi, hogy o tudja jobban. Talan en is ezt hiszem? 😛

  3. pamfletos piáf

    Az idősek azért gázok, mert a járdán kitöltik a rendelkezésükre álló összes helyet.

Szólj hozzá pamfletos piáf