az apró dolgok varázsa

2014 aug 04.Puritán 1

közelebb jön három méternél – elkezd izzadni a tenyerem,
s annyira tágul a pupillám, hogy részleges vakulást tapasztalok,
egy sötét folt közepén látom, mintha távcsövön keresztül nézném.
ránézek és HD-ban látom tízszeres zoom-al ahogyan a szája sarka rezdül,
sűrűbben pislog és elvörösödik egy kicsit minden alkalommal, amikor megmozdulok.

ránézek, miközben beszél – elkezd dadogni, elveszíti a fonalat.

ha az épületben vagy az utcán észreveszi, hogy közeledek,
megtorpan, elfelejti, merre tartott, szinte hallom a fejében a beakadt GPS-t:
“újratervezés”.

egyszerre szólalunk meg, s gyakran ugyanazt akarjuk mondani.
mindenben gyanúsan egyetértünk, pedig egyikünk sem jópofizásból teszi.
néha ki sem mondjuk, hogy “én is” meg “szerintem is”, mert túl sok lenne.
csak összenézünk és alig észrevehetően mosolygunk.

befejezi a mondataimat, majd amikor észereveszi, látványosan “megszólal”
az arcán a belső monológ, amiben megfogadja magának ezredszer,
hogy többet nem szólal meg, mert folyton lebukik, hogy túlságosan figyel.

mindent megjegyez, amit mondok, akkor is, ha másnak mondtam,
rég volt s ő csak véletlenül hallotta, mert amikor a többiekkel cigizünk,
pár méterre megáll tőlünk és látom, hogy néz és figyel, de úgy tesz, mintha nem is…

bármilyen kérésemre azonnal reagál, de úgy tesz, mintha mellékes lenne,
pedig tudom, hogy sokkal fontosabb dolgokat halaszt azért,
hogy az én kis jelentéktelen kívánságaimnak eleget tegyen.

nem akarok semmit. csak minél tovább élvezni ezt a táncot.

olyan, mint nyáron, kánikulában mezítláb beleállni egy langyos pocsolyába,
s érezni az alján leülepedett selymes, puha sarat, picit zavarossá tenni a vizet
tudva, hogy előbb-utóbb úgyis ki kell lépned belőle…
de most…
most olyan kellemes.

Oszd meg:

Szólj hozzá te is...

Szólj hozzá!