arról, hogy mi történik a sötétben

2012 jún 24.Puritán 3

– nem értem! – sóhajtott fel kislányos hangján a rózsaszín fogkefetartó pohárka,
majd össze is rezzent ijedten, mint aki meglepődik saját hangján – azon, hogy van neki.
feszülten figyelte, ahogyan kristályosan visszakoccannak a szótagok a sötét mosdó hideg csempéin.

amikor viszaállt a teljes csend, újabb hang zavarta meg:

– ne ijedj meg, nincs itthon senki – szólalt meg a mosógép mély, kimért, de barátságos hangon.

Pohárka döbbenten hallgatott.

– szóval. mit nem értesz? – kérdezte a mosógép.
– hát… hát… nem tudom azt, hogy… – és zavartan abbahagyta. talán hogy összeszedje a gondolatait.
– hooogy…? – kérdezett vissza türelmesen az automata.
– hát azt, hogy miért van az, hogy a szemközti szekrényben megbontatlan fogkefék sorakoznak a csomagolásukban, azt, hogy miért vannak rózsaszínek is, meg kékek is, és azt sem, hogy miért van az, hogy van olyan fogkefe, amelyikre sokáig kell vigyázzak, de akkor meg ki volt az, akinek reggel a kezébe nyomta, cinikus vigyorral, pedig csak azelőtt való este bontotta ki neki. – hadarta el egy szusszra a kis pohár.
– mit nem értesz ezen?
– semmit! abszolút semmit! nem értem, mi alapján dönti el, hogy ki kap újat, ki hoz sajátot, kié marad, kié kerül a szemétbe, kinek nyomja a kezébe, s kié az, amit betesz a másik szekrénybe a többi használt fogkefe közé, mint valami trófeát. én csak azt tudom, hogy néha rózsaszín, néha kék. s tudd meg, mefigyeltem, hogy azok, akiknek rózsaszínűt ad, olyan izéik vannak ott elől, amik olyan furán mozognak fogmosás közben, tudod… hogy hívják aztokat?
– mell. – segítette ki közönyösen a mosógép.
– az!!! mell. ami úgy mozog jobbra-balra, miközben mossák a fogukat. olyankor mindig elszédülök, ha odanézek.
– azok lányok. ők azért kapnak rózsaszínt, mert az lányszín.
– akkor ő is “lány”?
– az.
– azért, mert rózsaszín a fogkeféje? – kérdezte naivan a kis pohár.
– nem csak.
– hanem? te honnan tudod? – akadékoskodott gyermetegen a kis fogkefetartó.
– onnan, hogy én mosom a fehérneműjét. olyat hord, amilyet a lányok szoktak.
– az milyen?
– mit tudom én. olyan lányos! – vágta rá türelmetlenül a mosógép. aztán észbe kapott, hogy a kicsikkel türelmesnek kell lenni. visszakapcsolt kedvesbe: – van közte csipke, selyem, pamut. különböző színek, különböző anyagok, különböző fazonok; fehér pamutbugyitól piros francián keresztül fekete tangáig minden, amit el lehet képzelni.
– és honnan tudod, hogy a fiúké más? – érdeklődött tovább a kis pohár.
– onnan, hogy olyat is mostam eleget. azok mindig szinte egyformák. alig van valami eltérés. vagy csak Ő válasz olyanokat, akik hasonlót hordanak. ezt már nem tudhatom, mert én mindig ugyanolyan boxereket mostam. maximum szagból tudom megállapítani, hogy nem ugyanaz a gazda. azt viszont nem cseréli olyan gyakran. pontosabban: nem akárkire mos.
– jó, de akkor fogkefét miért ad csak úgy?
– miért, miért?! mert szereti, ha frissen mosott szájra ül rá! azért! – rivallt rá most már végképp türelmetlenül a kis pohárra.
– szerintem te idegbeteg vagy. -mondta sértődötten a kis pohár és befordult a tükör felé megigazítani a fülét.

erre a kinti tükör – aki végig hallgatózott – jóízűen nevetetni kezdett.
mély, kacér alt nevetése volt, mint egy önbizalommal teli, érett negyvenes nőnek részegen:

– olyan aranyosak vagytok! triviális kis butaságok fölött vitatkoztok, amikor alig láttok valamit. az élet idekint  zajlik. nektek csak a szájszag meg a nemi váladék eltakarításának feladata —

ám el is hallgatott hirtelen, mert az ajtó előtt viháncolás meg kulcszörgés hallattszott.
nyílt az ajtó a sötétben. egy pillanatig a lépcsőházból berontó éles fénycsík csiklintotta végig a tükör felületét, majd ajtócsapódás rengette meg a lakást.

a feszülten hallgatózó tárgyak számára érthetetlen – emberi – nyelven kacéran kacarászva kuncogtak valamit az árnyékok miközben cipzárok, tépőzárak, gombok adták meg magukat. alig pár másodperc múlva a konyhaasztalon ritmikusan összekoccanó poharak pánikbaesetten sikoltoztak egymásnak: “kapaszkodjatok!”, az asztal pedig idegesítően monoton hangon minden alkalommal elnézést kért a faltól valahányszor nekilökték – körülbelül másodpercenként -, az meg irritáltan ledobott egy darab vakolatot, jelezve, hogy igazán abbahagyhatná a sajnálkozást.

a tükör egy ideig huncut vigyorral szemlélte a konyhaasztal fölötti árnyékok játékát, majd fölényesen a mosdóajtó irányába súgta:

– pont erről beszéltem.

bentről kíváncsi, kislányos hang kérdezte türelmetlenül:

– miről? miről?!
– mindegy. kicsi vagy te még ehhez. aludjunk. – válaszolta rezignáltan a mosógép.

reggel ajtónyikorgásra ébrednek. berepül egy tanga meg egy boxer a szennyeskosárba.

mire az cinikusan:
– na fasza…
– jöhet a fogkefe is! – üvöltötte ki az éppen becsukódó ajtón a mosógép.
ketten – a szennyeskosárral – hatalmas röhögésbe fogtak.
a kis fogkefetartó már-már beletörődve suttogta magában:
– nem értem – és visszaaludt.

Oszd meg:

3 hozzászólás

Szólj hozzá!