anno domini hedonizmus

2013 feb 19.Puritán 7

a napokban egy olyan tömbházban jártam… ahol már jártam.

habár, amikor eljöttem onnan, már nehezebben.
átcikázott a most már komoly, megfontolt, kockázatkerülő, higgadt, hűségre kalibrált agyamon azon időszak történéseinek minden képkockája, ami már mind összeegyeztethetetlen azzal, aki most vagyok.
elhaladtam az ajtó előtt, amelyen néhány évvel ezelőtt reggel nyolckor kopogtam zihálva a szaladástól, s másik ajtó fele tartottam, ahol komoly, “felnőttes” dolgom volt, aminek távolról sincs semmi köze ahhoz a személyhez vagy hangulathoz, amiben akkor, azon a reggelen voltam.
átcseteltük az éjszakát, s miután leszögeztük, hogy képtelen vagyok szubmisszív lenni, de kíváncsi volnék, hogy rá tudom-e venni magam (ő annál is inkább, lévén, hogy egy domináns szadistáról van szó), megbeszéltük, hogy egy kis ideig ő parancsol. belementem a játékba. azonnal jött az utasítás, hogy nyolcra legyek az ajtója előtt. ezt kb. fél nyolckor mondta. ellöktem magam az asztaltól, a szőnyegeket felgyűrve rohantam zuhanyozni, dobáltam szét a ruhákat, a földre hajítottam a vizes törülközőt – máris nem én voltam, csupa olyan dolgot tettem, ami nem jellemző rám. felöltöztem, kabáttal a kezemben kiviharzottam az ajtón, s kivörösödve az izgalomtól lóhalálában szeltem a sikátorokat. 
nyolc előtt egy perccel kopogtam az ajtón. 
semmi válasz.
erősebben kopogok.
semmi.
hívom.
nem veszi fel.
hallom, hogy odabent cseng a telefonja.
meg voltam győződve, hogy ez az alázás az első lecke szubmisszivitásból. eldöntöttem, hogy nem adom fel, nem hagyom, hogy a büszkeségem elrontsa a játékot, mert persze, hogy ÉN, az alárendelődésre képtelen abban a pillanatban azt mondtam volna magamban, hogy “iiigen, kicsi barátom? na akkor csókolom.”, s az életben nem válaszoltam volna, ha hív. de elnyomtam ezt az érzést, s lementem a tömbház elé. szétnéztem, s elindultam a legközelebbi kávézó (köpködő) irányába, amelyik ilyen korán nyitva van már. beültem, s rendeltem egy kávét. unottan bámultam én is a focimeccs ismétlését a szakmunkás úriemberekkel – akik már nem a képernyőt bámulták, hanem engem. nagyon nem illettem a képbe. az első félidőben megcsörren a telefonom. üzenet érkezik millió bocsánatkéréssel, hogy elaludt, ne haragudjak, csak ugye egész éjjel cseteltünk, álmos volt, s amíg várta, hogy érkezzek, ledőlt egy kicsit, s belealudt. ne haragudjak, menjek vissza, ha a közelben vagyok még. kifizettem a kriminálisan szar, már kihűlt kávét, s elindultam. útközben próbáltam lenyelni a csalódottságom. már nem szaladtam, csak álmosan sétáltam a tömbház fele. a kezdeti lelkesedés kihűlt, mint az a csésze zaccos kávé. az ajtó résre nyitva volt. frissen, illatosan, még vizes hajjal fogadott az előszobában. mezítláb, egy szál pólóban és farmerben. a nadrág nem volt felcipzározva. kikacsintott belőle a fanszőrzete, mint a CK reklámokban. a haragom megenyhült, a ruha lekerült. be se jutottunk a szobába. ott az előszobában elkezdődött a domináns-szubmisszív haláltánc. még cseten megbeszéltük a biztonsági szavakat, amiket nem is kellett soha használni. talán egyszer, amikor vitatkoztunk, s valamelyikünk valami bántót mondott.
szó sem volt soha kapcsolatról. a legsötétebb titkainkat osztottuk meg egymással, s annál is több olyan (morálisan) sötét dolgot követtünk el együtt, amit akkor sem írnék le ide, ha tényleg nem tudná senki, ki vagyok.
elmeséltük egymásnak a kalandjainkat. néha aktus közben. viccet űztünk mások szerelméből, mint valami szociopaták. minél jobban szeretett minket valaki, annál jobban szórakoztunk azon, hogy szegény mit szólna, ha látná, mekkorákat röhögünk rajta, így egymás mellett fekve, izzadtan, zihálva, két menet között. annyira kivetkőztünk magunkból, hogy az már nem csak a lélek meztelenségének minősült, hanem egyenesen élve nyúzásának. 
pezsgőztünk, táncoltunk a konyhában, boroztunk az erkélyen hajnalban, filmet néztünk kivetítőn, napfényes délelőttön szamosparti vendéglőben ettünk, utaztunk, jégkockákkal, bambuszpálcákkal játszottunk, a régi gyerekszobájában fajtalankodtunk, eljátszottuk a gyertyafényes, romantikus vacsorát olasz operával, piros kockás terítővel, s bár nem tudott főzni, tengeri gyümölcsös spagettit készített nekem, menyasszonyt loptunk esküvőn, részegen megjelent az ajtómban lehetetlen időpontokban, teát készítettem neki, amikor ágybanfekvő beteg volt, veszekedtünk, kibékültünk, egy házaspárból ő a feleséget, én a férjet fűztük be, tanított, három berendezetlen lakásban ittunk már a dobozok és felcsavart szőnyegek között, három pasit csaltam vele, nevettünk. sokat és nagyokat. 
s ezt mind titokban. amikor nyilvános helyen véletlenül összefutottunk – s ilyen nagyon sok volt, mintha a karma folyton egy helyre akart volna söpörni – összenéztünk, de nem köszöntünk. tettük magunkat, hogy nem ismerjük egymást. néztem, ahogy a másik asztalnál udvarol valakinek, nézte, ahogy mással csókolózok, majd később, az átázott lepedőkön nevettünk a helyzeten.
s ezt mind öt éven keresztül.

elsétáltam az ajtó előtt; én, a komoly, hűséges, konform. éreztem, ahogyan a jelenlegi kemény énem körvonalai a húsomba vágnak. abba a puha, zsenge, játékos, huncut húsomba, amit megtagadok. rájöttem, mitől nem érzem magam teljesnek mostanában. kell a játék. nem bírok nélküle élni. pontosabban: nem tudok játék nélkül teljes életet élni. akármennyire kiegyensúlyozott, harmonikus és örömteli a kapcsolatom. nem a hűtlenség hiányzik. csak az adrenalin. de az nagyon.

Oszd meg:

7 hozzászólás

  1. Rbk

    Több éve követem iromáyaidat, egyre inkább kikívánkozott belőlem valami..ami ez utóbbi posztod után most kijön belőlem: piszok jó ahogyan írsz..amiről..ahogy kifejezed a megélt dolgokat, hihetetlen intelligneciába burkolva a legszemetebb történénseket..ahogy föleleveníted másokban is ugyanazon érzéseket. Hogy megosztod nézeteidet totálisan hétköznapi dolgokról, esetleg választ adsz mások kérdéseire, amelyeket föl sem tesznek még maguknak sem, nemhogy másoknak. Köszönet érte! 🙂

  2. Kőszikla

    Csak sunyin tudok sandítani a barikád másik oldaláról. Nekem csak ez jutott az utóbbi időben amiről te lemondtál. Nem mondom hogy rossz, hisz aktivál, elevenít és hozzásegít ahhoz hogy túléljem a napok nehézségeit. Visszautasítottam a minap, mikor komoly kapcsolat felé fordult volna valakivel a dolog, és utána elég határozott bűntudat érzetem volt, hogy megtettem a szakítás felé a lépést. Hiába hiányzik az, hogy stabilan, folytonosan valaki mellett ébredjek reggel és megosszam vele az életem, ha nem érzem azt, hogy valami mély összeköt. Addig is marad a szerepjáték az események labirintusában és a remény, hogy netán mégis egyszer összejön.

  3. Tudodjól

    Nagyon tetszik a rész, hogy a nagy domináns parancsnok bealudt pláne 1/2 óra alatt, Te pedig egy helyi köpködőben toporzékoltál, hogy hátha…

    Talán azért nem tudtad odaadni magad senkinek teljesen, mert titkon azt remélted, hogy egyszer mégis felvállal a nagy szerelmed. Ez a Te comfort zone-od és nem az “aktuális” megjátszott (nyilvános) kapcsolatod, hanem ez a reménytelen kötődés valakihez, aki megdugni megdug, de társaságban fel se ismer.

    Érezni az írásaidon, hogy a beteljesületlen szerelem valakivel, aki nem vállalt fel mennyire megbélyegzett. Igazából nem akkor hagytad el a comfort zone-odat, amikor félreléptél vele, hanem éppen akkor adtad fel az aktuális lehetőségedet, hogy elhagyd. Érdekelne mi válltozott meg azóta.

  4. P.Sz.

    :::tudodjól:::

    :))) egyrészt: hülyeségeket beszélsz; másrészt: nem “tudom jól”, ki vagy. halvány miniszteri segédgőzöm nincs, ki vagy, de ezek szerint nagyon fontosnak tartod magad az életemben, hogy feltételezed, egyből rá kellene jönnöm.

    biztosan kikosaraztalak, s nem viselted jól, azért rinyálsz. ha ez segít (annak ellenére, hogy nem tudom, ki vagy): bocs 🙂

    ami az úriembert illeti, a játékot élveztem; nem voltam szerelmes bele. barátként szerettem, s eszem ágában nem volt semmi komolyabba belemenni. lett volna rá lehetőség, de nem éltem vele. többek között azért szakítottam meg a játékot, mert úgy tűnt, részéről kezd komolyabbra fordulni.

    már az első pillanatban szoktam tudni, hogy kitől mit akarok. biztosan tőled nem akartam semmit, azért hisztizel. 🙂

  5. sárbogárdi jolánka

    na erre letettem a bögrét a kezemből, miközben a férfiú odaát pléjsztésönözik vagy mi. s mindezt egy péntek este. ó, izgalom atyja, ne hagyj el!

Szólj hozzá!