a hímek igénytelenségéről

2012 aug 17.Puritán 27

tudjátok, voltak anno azok a típusú (már kihalófélben lévő) lányok,
akiket “néprajzos kislány” néven emlegettünk:
a szőrös hónaljú, hosszú szoknyás, rongytáskás, töredezett hajú
kis szende ribancok, akik első ránézésre ártatlannak és puritánnak hatottak,
ám végül legtöbbjükről kiderült, hogy már fél Erdély végigment rajtuk – részegen.

na sajnos ennek a hímnemű változatát közel sem fenyegeti (eléggé) a kihalás veszélye.
a sörhasú, kopaszodó, de a zsíros, hosszú hajhoz még ragaszkodó, borotválatlan, 
koszos cipőjű, kopott, kockásinges / szakadt pólós harminc körüli rockerek a sírba visznek.

enyhébb változatuk a simán sörhasú, “légy férfi, és mondj nemet a sportnak” fajták,
akik bár fennhangon kijelentik, hogy “akinek nem tetszik a külsőm, kapja be”,
rinyálnak, mint a fürdős kurva, hogy nincs csajuk, s fogalmuk nincs, miért.
megmondom miért, apus:
lehet akármilyen sziporkázó egyéniséged, jó állásod, és kedves anyukád,
kevés az a hülye nő, aki szívesen bekapná (ha már felajánlottad),
amikor a farkadhoz sem fér hozzá a pocakodtól,
hisz nekünk nőknek van egy ilyen furcsa szokásunk,
hogy nem szeretjük, ha szopáskor valami nagyon nyomja a homlokunkat.
ez olyan, mint a kiskanállal a csészében kávézni:
nem olyan finom, ha közben valami (ki)nyomja a szemed.

értem én (a hangzatos kifogásokat), hogy genetikailag hajlamos az elhízásra,
meg nincs ideje sportolni, meg a nincs ideje / energiája / kedve odafigyelni a táplálkozására,
meg (a favorit!) hogy csak a plázakandúrok meg metroszexuálisok adnak a kinézetükre,
viszont az a pasi (akarom mondani: éretlen takyos kisfiú), aki elvárja a nőtől,
hogy tipp-topp modell legyen – lehetőleg napi maximum 3 perc ráfordítással,
miközben ő maga nem hajlandó odafigyelni arra, hogy legalább
ne kelljen szégyellni, ha az ember lánya végigmegy vele az utcán,
… na az a pasi menjen a jó büdös francba, s recskázzon szépen tovább a sötétben,
azon tűnődve, hogy miért van az, hogy legjobb esetben is 
csak a friend zone-ban van helye azoknál a csajoknál, akik bejönnek neki.

értsétek meg végre: a leghülyébb picsa is van annyira tapintatos és jóindulatú,
hogy ezt ne mondja egy (már amúgy is valószínűleg frusztrált) szerencsétlennek a képébe;
akár azt, hogy ideje lenne odafigyelni a táplálkozásra és sportolni valamit,
akár azt, hogy ideje lenne huszonévesen leszoktatni anyukát arról, 
hogy ő vásároljon a kisfiának ruhákat meg ALSÓNEMŰT (!!!),
s ha nem túl megerőltető, elkezdeni úgy öltözni, mint egy Férfi,
nem mint egy túl nagyra nőtt elemista kisfiú – rövidnadrág, Batman-es pólók stb.
a kisfiúk ne tartsanak igényt igazi Nőre, hisz
úgyse tudnának mit kezdeni vele (s pláne viceversa…).

senki sem tökéletes, gyerekek, de egy dolog azt belátni,
s megpróbálni kihozni magunkból a legjobbat,
és más struccpolitikát alkalmazni, s remélni, hogy aki kell,
majd meg fogja bocsátani az igénytelenséget.
amennyiben egészséges az önbecsülése, nem fogja,
hiszen őt is minősíti az, hogy kivel mutatkozik.

az az ember van legjobban rágörcsölve a világ véleményére,
aki azt hajtogatja, hogy nem érdekli, mások mit gondolnak róla;
hisz ez azt jelenti, hogy ha nála ez egyáltalán téma, akkor igenis foglalkoztatja.

nincs azzal semmi baj, ha azt szeretnénk, hogy elfogadjanak.
azért viszont tenni is kell valamit, mert bár a világ kegyetlen,
az elvárásaival a fejlődésünket is szolgál(hat)ja, ha pragmatikusan állunk hozzá.

az önbecsülés a kulcs.
tiszteled magad annyira, hogy a tested ezt tükrözze is?

Oszd meg:

27 hozzászólás

  1. Anonymous

    És mégis rengeteg csajt lehet látni aki arra a típusra begerjed aki izzadtságszagú, borzasztó cigifüsttel átitatódott ruhákban, gyűrött Megadeath vagy valamilyen más hasonló pólókban és már-már savanykás zsírszagú hajjal szeli át napjait.(motorral? … á dehogy) Legtöbbször meg sem tudok állni mellettük. És megkérdezed a csajt ha tudja-e, hogy nem tesz jót neki, de továbbra is tűri, mert hisz az igaz szerelemben vagy valami ilyesmi… Nem akarok veled ellenkezni, de létezik az a fajta csaj, aki még ráadásul jól is néz ki és okos is, kivéve mikor párválasztásról van szó. Persze fordítva is érvényes a dolog. Itt lehet arról is van szó, hogy az ellentétek némelykor vonzzák egymást.

  2. P.Sz.

    ami a szép és okos csajokat illeti, esküszöm, amire csak akarod, hogy annak a nőnek, aki ilyen pasival mutatkozik, baj van az önbecsülésével (legtöbb esetben kiderül róluk, hogy mazochisták valami régebbi – többnyire családi hátterű – sérelem miatt).

    lehet, hogy neked úgy tűnik kívülről, hogy minden rendben van vele, de hidd el… nem okos az, aki hisz az igaz szerelemben egy mosdatlan suttyóval. de a legtöbb (sajnos nem mindegyik) ilyen csaj is előbb-utóbb felnő és “megokosodik” 🙂

  3. nzs

    Vannak olyan lanyok is mint amilyen pasikrol beszeltel: peldaul ismerek olyant, aki ha lebarnul ugy tisztalkodik mint a macskak, keves vizzel, ket ujjal, szappan nelkul, hogy a “barnasag” nehogy eltunjon… vagy van olyan aki duci (de tehetne ellene), es olyasmivel probalja “szepiteni” magat mint a hegyes hosszu mukorom vagy eppen azzal hogy probal koplalni, annak ellenere, hogy etkezni is lehet ugy, hogy az ne hizlaljon. A lenyeg a lenyeg, hogy sokfelek vagyunk! Amugy a fent felsorolt ismeroseimmet folyton ugratom, de nem azert mert esetleg tulsulyos vagy feher/barna boru, hanem azert mert ures feju libak! Amugy ez nem himsoviniszta duma akart lenni, a felsorolt pasitipusokat en sem szeretem. Termeszetesen a ferfi is adjon magara, ha olyan part akar aki szep es apolt!

  4. P.Sz.

    persze, Zsolt 🙂
    számítottam rá, hogy a legtöbb pasi kommentelő majd megpróbálja átfordítani az egészet a nőkre, de most nem róluk van szó 🙂
    konkrétan férfiakról.
    hidd el, megvan a véleményem a nők egy hasonló rétegéről is.
    s ha már itt tartunk, a csajoknál az a kategória, amitől az idegroham környékez: azok a libák, akik azért vesznek fel valamit, mert az az éppen aktuális trend, viszont elfelejtik számításba venni, hogy attól, hogy valami divatos, egyáltalán nem biztos, hogy nekik jól is áll. így történik meg az, hogy rengeteg tehenet láthattunk anno a csípőnadrágból kibuggyanó zsírpárnákkal.

  5. Anonymous

    Milyen igazad van:)) Ez az egyik legjobb bejegyzésed eddig. A kedvencem nekem is az, amikor már-már a társadalom is arra buzdít, hogy de biza a férfiak hadd legyenek pocakosak, az nem baj, sőt, a nőknél viszont egy enyhe kis zsírréteg a hason már az ördögtől való, és a fent körülírt beképzelt hájpacni emiatt ítéli el.

  6. VolBabe

    “rengeteg tehenet láthattunk anno a csípőnadrágból kibuggyanó zsírpárnákkal”. 🙂 ANNO? Nem láttam eltűnni őket…még köztünk járnak.

  7. P.Sz.

    még igen, de lassan már kimegy divatból, s bejön a magasított derekú nadrág – amiben meg a lógó seggek fognak borzasztóan kinézni, szóval mindegy is, mi a divat, mindig elég nagy rés marad a bakiknak.

  8. Anonymous

    Na ja, a “néprajzos kislányok”. Istenem, mennyire rühelltem a típust, ráadásul egy időben más sem volt, mint ilyen, szinte nem is voltál ember, ha nem nomád cigánylánynak öltözve róttad az utakat. És hát igen, a szendeség-kurvaság. A poszt többi része is igen aktuális, már megint és még mindig – na jó, folyamatosan – , hirtelen elkezdtem vizionálni és a látványtól hányingerem van: strandpapucs, sörhas (9 hónapos terhesnek beillő) fölé húzott majó, borosta és olyan izzadtságszag, hogy vágni lehetne. Nos ez is egy díszpéldánya a műfajnak – csak épp nem rocker, hanem lepattant blokkos proli.

  9. Anonymous

    Van még valahol néprajzos csaj? Nekem olyan kell. Legyen szőőőrös lent, arra gerjedek :).

    Ja, pockom sincs, zsírszagú hajam sincs, sőt hajam sincs, naponta tusolok. A honaljszőrzetem és a fanszőrzetem érintetlen, me hogy nézne ki, hogy mindenütt szőrös csak ott nem :).

  10. Anonymous

    Köszönöm, én is erre gondoltam: nem kell 30 fölötti rockernek lenni, hogy a fenti leírás találjon egy férfira/nőre.
    A művészi álnév mögül, fénykép nélkül elég könnyű azért osztani az észt: “az önbecsülés a kulcs.
    tiszteled magad annyira, hogy a tested ezt tükrözze is?” Mert szeretném látni, hogy Te mennyire tiszteled saját magad…

  11. P.Sz.

    :::névtelen aug.20. 09:14 :::

    nem sokat láttam mostanában, de ha ez megnyugtat, állítólag jön vissza divatba a natúr intimfazon, úgyhogy nem csak néprajzos csajokon találni majd. 😉

    ::: névtelen aug.20. 11:25 :::

    ha nem névtelenül kommenteltél volna, kaptál volna képet e-mailben, hogy nyugodj meg: tartom is magam ahhoz, amiről írok 🙂
    a kilétem nem titkos, csak nem reklámozom, mert az emberek hajlamosak inkább az emberre figyelni, mint a mondanivalójára, nekem meg az van – mondanivalóm – nem feltűnési viszketegségem. pusztán ez az oka annak, hogy nincs név meg kép hozzárendelve a bloghoz, viszont az olvasók nagyon nagy része ismer – sokan személyesen is.

  12. Anonymous

    Hát igen…sajnos ilyen is van, de van egy kedvelt mondásom, nem azért szomorú, hogy a tömegszórakoztatás gagyi mert aki minőséget keres, nem talál, az tudja hol és mit keressen, hanem azért mert ez azt tükrözi, hogy erre van igény. Így van ez a megjelenéssel és igénytelenséggel is. Ha ez a típus nem találna magának társat, előbb-utóbb kihalna (kis kitartással szó szerint is), csakhogy meglepő sikerük van és nem ritkán látok ilyen “ellentétes” párokat.
    Az önbizalom meg egy olyan dolog amit táplálni kell, persze vannak kivételek, de az esetek nagyrészében igen sokat számít a visszajelzés…és általában egy-egy ilyen “ősember” a maga önbecsülési szintjére vonz egy amúgy értékes embert.
    Tehát…tiszteljük annyira magunk, hogy ne csak a mi hanem párunk teste is tükrözze ezt.
    Tisztelettel,
    AgyDoki

  13. WOMÉ

    A nők igénytelensége is megérne egy misét. Főleg mert a púdert nem lehet megenni – belső higéniára is figyelni kellene. Egészségügyi dolgozóként látom, hogy a csajok mennyire elhanyagolják testüket. Nem edzenek – tisztelet a kivételnek – és a pillanatnyi fiatalkori szépségük emiatt hamar odavész. Elsősorban a saját testünk tükrözze azt, hogy mennyire becsüljük, amit kaptunk. Nagy igényekhez – arányos teljesítmények is tartoznak. A nők hajlamosak ezt elfelejteni és mások extra igyekezetét természetesnek tekintik – saját maguk pedig a vegetálásba csusszannak.

  14. P.Sz.

    :::WOMÉ:::

    alapvetően egyetértek, viszont szinte minden, amit írtál, vonatkozik a férfiakra is – szinte szó szerint.

    az oka annak, hogy (előbb) a hímek kapták a fejmosást, az, hogy a nők értenek a finom célzásokból is – legtöbbjüknek nagy valószínűséggel átfutott a fején, hogy “hoppá… ez akár rám is érvényes lehet”. a férfiak viszont hajlamosak mindent szó szerint venni, nekik ezért a szájukba kell rágni, ha azt akarjuk, hogy megértsék. s néha még úgy sem esik le (ha nem akarják, hogy leessen – ezt én “szelektív süketségnek” nevezem. régi vesszőparipája a nőknek az, hogy “te csak azt hallasz meg, amit akarsz!!!”, s nem megalapozatlan 🙂 )

    azért egyezzünk meg, több nő igyekszik jól kinézni, mint férfi (legalább kívül, ha belul nem is). viszont a testükkel szembeni igénytelenség nálunk egy kulturális “betegség”. figyeljük meg pl. a fejlett országokban (legjobb példa: Skandinávia) mi sem természetesebb, mint az, hogy mindenki sportol valamit. mi még le vagyunk ragadva a “kávé, pia, cigi, nuku sport” kombónál, mintha az lenne a vagány.

    amíg nem épül be a kultúránkba az egészséges táplálkozás és sport, mint magától értetődő alapok, csodálkozhatunk, hogy a magyarok benne vannak a topban apoplexia, infarktus, diabétesz, trombózis és egyéb csoda dolgok tekintetében…

  15. VVOMÉ

    Igen az egészséges életmód nagyon fontos – a társadalom test-öntudata fejlődésének eredményeként a fő elhalálozási okokká a nyugati országokban a krónikus szívelégtelenség (jólét-baj) és a rák léptek elő. Remek, ahogy fogalmazol, már régebbóta figyelem a blogod. Megkérezhetem, hogy mi vezetett ennek a postnak a megírásához? Én arra tippelnék, hogy találkoztál valakivel, aki megérintett 🙂 ilyenkor tudatosítják az emberek, hogy ráncba kell szedniük maguk, illetve a környezetük. További jó bloggolást!

  16. Anonymous

    magyarok/romanok mind2 benne van a topba. egyetlen sport amit uznek az a divanysport, de meg azt se eleg gyakran. persze itt a varosiakrol beszelunk, ebbol a szempontbol szerencsesebb a “falusi” eletmod, legalabb ott meg kell fogni a kapat

  17. P.Sz.

    :::VVOME:::

    az vezetett a bejegyzés megírásához, hogy felgyűlt bennem az undor.

    kisebb-nagyobb megszakításokkal (többnyire sérülések miatt) gyerekkorom óta sportolok, s nem értem azokat, akik kerülik, s úgy viszonyulnak a sporthoz, mintha az egy irányzat volna, mintha opcionális/hobbi lenne, vagy mintha függne az értékrendtől vagy mi a fene. nem értem a “sportkerülő” hozzáállást.

    mindenkinek mozognia kellene függetlenül a nézeteitől, mert az egészség nem elvi kérdés, s a sport nem hobbi kéne legyen, hanem mindennapjaink része. nem beszélve arról, hogy az ember ne egyen meg minden sz*rt.

    látod, most is dühös lettem…
    ezen mindig fel tudom húzni magam.

    (amúgy nem, a tipped nem talált. csak simán leírtam azt, amit már régóta figyelek. nincs benne semmi misztérium 🙂 )

  18. P.Sz.

    :::névtelen szept.5. 12:11 :::

    na igen… helyet kéne cserélni mondjuk egy hónapra: kiküldeni (minket) a városiakat kapálni. hejj de mekkorát változna a szemléletmódja azoknak, akik nem próbálták soha a vidéki életstílust…

  19. Petur

    Egy teljes mértékben igaz bejegyzés.

    Mindannyiunk felelőséggel tartozunk mindenért ami velünk történik, saját testünkért, érzelmeinkért és gondolatainkért.

    Gyermekkoromban egyáltalán nem voltam ránevelve a sportolásra és csak 18 éves koromtól kezdtem el rendszeresebben mozogni bármit is. Most pedig 1-2 éve megváltozott az emésztésem, eddig a tipikus vézna-sovány fickó voltam és elkezdtem pocakosodni. Kellett egy olyan egy év mig felfogtam a változást a testemben és elkezdtem változtatni magamon.
    Most ott tartok, hogy a lehető legjobb tudással amit meg lehet találni irott formában az erő és izom felépitésért természetes modszerekkel és konditeremezés nélkül hetente 6 napot tornázok egy orát vagy csak egy felet és ugy nézek ki 3 hónap elteltével mintha konditerembe járnék.
    Ennek a fentibb résznek a lényege az volt, hogy kicsit rámutassak, hogy mindenkinek van választani valója és döntenivalója csak akarat kell. Természetesen kifogásokat sokkal könyebb találni és lustának lenni.

  20. das masque

    A néprajzos kislány kifejezést úgy lehetne aktualizálni, hogy filós kislány:D
    Ja, és hozzátenném a kiváló bejegyzésedhez, hogy a hosszú haj a tinikor lejárta után már egymagában gáz (kivéve ha az illető világhírű rocksytár), még akkor is ha tiszta, általában rendkívül infantilis egyéniséget rejteget:)

  21. PurpleWitch

    Amugy azok a fajta csajok akikrol dumalsz mai napig futkaroznak az utcakon :))
    “akinek nem tetszik a külsőm, kapja be”-az ilyennek ki akarna bekapni :))
    20 eves lehettem mikor egy nalam 4-5 evvel idosebb sraccal jartam,es egy nap azt mondta h farmert kell vegyen maganak mondom ok menjunk:) erre o de h anyam mar mondta h mgyunk venni :)) na attol a pillanattol kezdve azt mondtam fiam le is ut fel is ut ,maradj anyaddal :))

  22. Anonymous

    De szeretlek most ezért a posztért.
    Van egy rossz hírem: ezeket a példányokat, már ide külföldre is exportálja a haza.

    P.

  23. Anonymous

    Jo volt a poszt, teljes egyetertes, imadom olvasni az irasodat. Aztan elerkeztem a Batman polohoz, leneztem magamon es elgondolkoztam. En imadom a Batmanes polomat! Es amugy is Casual Friday van, es pulover takarja Batmant! De azert vicces volt!
    (hetfön ugy is ing es nyakkendö, de Batmanböl nehez kinöni!)

  24. Anonymous

    Egy másik névtelen:

    értem én, h ilyenek vagy olyanok az emberek, de az isten szerelmére, miért baj? Főleg amíg nem a te homlokodat nyomja szopás közben a pocakja. S ha egy pocakos pali mellett egy jó nőt látsz, nem fordul meg a fejedben, h a pali vmiért meghízott, a nő viszont szereti s nem hagyta ott csak emiatt, esetleg remélve, h a pali is kitart mellette, ha ő lesz majd szarban? Veszélyes ez a vad darwinizmus párkapcsolatilag (bár ott vmilyen szinten épp az működik) Mindenkit ott kéne hagyni, akivel vmi gond van? Ha mondjuk te összeszedsz vmi fertőzést egy medencében s félévig nem tudsz dugni, hagyjon el az ember, mert be szörnyű dolog? Azt értem, h beszélsz az igénytelen palikról, mert valóban létezik a jelenség, de abból, ahogy felmérgelődsz rajtuk, nekem az az érzésem, mintha neked lenne vmi bajod a világgal vagy magaddal. Mert amúgy egy véleményen túl hol kéne érdekeljenek?

    Szeretem amúgy az ilyen angy észosztókat. Mindig felmerül bennem, vajon mi hajtja őket. S vajon akkor is ilyen nagy-e a szájuk, ha ki kell állni a placcra 😉 Na csókollak.

  25. P.Sz.

    én meg jól szórakozom az ilyen infantilis trollokon, akik figyelmetlenül olvasnak el valamit, utána meg azt hiszik, hogy hú de mekkorát szóltak be, közben meg tkp magukból csinálnak hülyét 🙂

    viszont néha megesik, hogy az ilyenekhez is van türelmem, úgyhogy most szépen ki fogom osztani neked az észt, hátha ezuttal megérted, miről is van szó, jó? 🙂

    szóval:
    amint azt a bejegyzés címe is mutatja, az igénytelenségről van szó. az igénytelen meghatározása a magyar értelmező szótár szerint “aki, ami kevéssel is beéri”.

    megpróbálom egy mondatban összefoglalni neked a lényeget, hogy ne legyen lehetőséged belemagyarázni:

    nem azzal van a baj, aki nem tökéletes, hanem azzal, aki meg sem próbálja magából kihozni a legjobbat – “optimalizálni” önmagát.

    így érthető? nem akkor kell otthagyni valakit, amikor meghízik, hanem akkor, amikor kiderül, hogy az neki úgy is pont jó, s ráadásul elvárja, hogy részéről semmiféle energiabefektetés nélkül értékeljék is.

    s amúgy igen, akkor is ugyanilyen nagy a szám, amikor kiállok a placcra 🙂 nem írok olyanról, amit én magam nem tartok be. kérlek szépen, irigyelj érte. 🙂 na csókollak.

Szólj hozzá!